Viselkedési 1x1: India, Kína, Észak-Korea

Írta: ave
Értékelés:
(0 szavazat)
Fotó: edition.cnn.com Fotó: edition.cnn.com

Tőlünk távoli és szokásainktól, viselkedésünktől is sokban különböző népcsoportok kultúrájáról nemigen lehet röviden beszélni, hiszen India és Kína is olyan hatalmas ország, ahol többféle nyelvjárást is beszélnek. Indiához hasonló viselkedési kultúrát figyelhetünk meg Pakisztánban és Bangladesben is. 

India

Indiában 1652 nyelvjárást beszélnek, de csak 15 indiai nyelvet ismernek el hivatalosan. Saját országukon belül is vannak, akik nem értik meg egymást. A hindu, buddhista, mohamedán vallásokon kívül még számtalan szekta működik. A vallás határozza meg viselkedésmódjukat, szokásaikat, öltözködésüket, étkezésüket és minden egyéb dologhoz való hozzáállásukat. Az indiaiak szemérmesek, a nők helyzete a mai napig nem sokat változott, gyakori, hogy a szülők választják a gyermeküknek a házastársakat.

 

Az indiai nők nem fognak kezet, ezt nem is szabad elvárni tőlük. Mivel a kézfogás elsősorban európai szokás, várjuk meg az indiai kezdeményezést. Náluk a köszönést a két tenyérujjakkal felfelé való összeérintése jelenti, és azt mondják, hogy „namaszté”, ami azt jelenti, hogy jó reggelt, jó napot, jó estét. A vendégnek virágfűzért adnak, amit addig illik viselni, míg a szálláshelyére nem ér.

 

Ha Indiába utazunk, elsősorban a hölgyeknek kell figyelni a megfelelő öltözködésre, hiszen az indiai nők nagyon szemérmesek. A nőkre a tarka, változatos szári a jellemző, ami több mint 5 méter hosszú anyag, ezt blúzra, alsószoknyára tekerik felsőruhaként. Szeretik az ékszereket, sok ékszert viselnek kézen, nyakon, fülben orrban. A homlokukra festett hindu pontot nem illik megbámulni. A férfiaknál szokás a nadrágba nem begyűrt, kívül hordott ing, az öltöny. Hivatalos helyen öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viselnek. Találkozhatunk lábra simuló, harisnyaszerű fehér nadrágot, barna gallértalan zakót és Gandhi-sapkát viselő férfiakkal is.

 

A hinduk nem esznek marhahúst, hiszen a marha a szent állatuk, szeszes italt viszont fogyasztanak. A buddhistáknál nincs megtiltva semmilyen étel, de a hinduk között  igen sok a vegetáriánus. Számunkra feltűnő étkezési szokás a kézzel evés. Csak jobb kézzel nyúlhatnak az ételhez. Az indiai ételek alapja a zöldség, hal, rák, csirke, bárány, metélt tészta. Kávé helyett gyakran teával fejezik be az étkezést. Szeszes italt nem nagyon fogyasztanak, bortermelésük nincs. Legjellemzőbb indiai töményital a pálmaié. Nem ajánlatos európaiaknak indiai csapvizet inni, igyunk inkább üdítőt, vagy ásványvizet.

 

Az indiaiak, ha utaznak nem változtatnak öltözékükön, az Indiában használatos viseletüket hordják külföldön is. Az indiaiak körében a kor és a rang tisztelete igen erős. A helyi formaságokat a társasági életben nem veszik túl szigorúan, de a hivatali életben igen. Szent helyekre rövid nadrágban, szoknyában, rövid ujjú ingben menni, dohányozni és nevetgélni, hangoskodni illetlenség. A cipőt le kell vetni, a legtöbb vallási helyen nem engedélyezik a fényképezést, nem érinthetik meg idegenek például a gyerekek fejét sem. A nők nem mehetek be akármelyik vallási helyre, számukra gyakran külön kijelölt hely van.

Kína

Kína egy ősrégi kultúra helye és ez látszik az emberek udvariasságában, mosolygó kedvességükben, előzékenységükben. Halk beszédű emberek, mindig vidámnak mutatják magukat. Magatartásukra a készséges, de igazi szándékot elrejtő tartózkodó udvariasság jellemző. A külföldiekkel túlzottan udvariasak és ezt magukkal szemben is elvárják. A viccet, a szellemeskedő kedélyes beszédet gyakran félreértik, ezért erre ügyelni kell.

 

Gondolataikat nem közlik egyenesen, hanem körülírják, kicsit nehézkes, hosszadalmas, türelem kell hozzá, az európai embernek ezt meg kell szokni. Szigorúan ragaszkodnak az illemhez. Az ajándékozás nem szokásuk. Konyhájuk általában igen sok fogásból áll, teljesen más mint az európai. Sok fogás, kis mennyiség, ezernyi íz és változatosság jellemzi. Az ételek fűszerezése számunkra is kellemes.

 

Ételeik könnyűek, nem kalóriadúsak, elsősorban halat, csirkét és igen sovány sertést esznek. Szeretnek jóízűen enni, a rizs nem hiányozhat az asztalról. A kínaiak evőpálcikával esznek, kést étkezéshez nem használnak. Gyakran használják ételeikhez a bambuszrügyet, különböző füveket, liliomszirmot, lótuszmagot, szárított scampitojást, vízililiom gyökeret és sok más egyebet, ami nálunk nem található meg. Gabonapálinkájuk 65 fokos. az édes borokat részesítik előnyben. Ha összepecsételődik étkezés után az abrosz, a kínaiak ezt nem tartják illetlenségnek, hanem számukra azt jelenti, hogy mindenkinek ízlett az étel. Sehol sem fogadhatnak el borravalót.

Észak-Korea

 Az észak-koreaiak zárkózottak, ajándék, borravaló nem szokásos. A buszon a nők átadják a helyüket a férfiaknak, náluk ez a természetes. Dél-Koreában elsősorban az európai divatot követik hivatalos utakon. Az egyik legismertebb és alapvető koreai ételnek számító kukszu olyan leves, amelyet pálcikával is meg lehet enni. Sokféle étel készül rizslisztből és zöldségekből. A kínai kel a koreaiak salátája. Az italok közül különlegesség a koreai kígyópálinka.

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 937 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. augusztus 11., vasárnap 07:17

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Álomjárvány terjed a celebek között

    Celebgyerek invázió készül karácsony és újév között az Álomutazó című mesemusicalra. A sztárcsemeték már nagyon várják, de úgy tűnik, egy-két

    Bővebben
  • A franciák cenzúrázták A szürke ötven árnyalatát

    Dühöngenek a francia tévénézők, mert a TF1 csatorna kerek 15 percet kivágott A szürke ötven árnyalatából, természetesen a szexjeleneteket.

    Bővebben
  • Döbbenetes hasonlóság: Ők Elvis Presley unokái!

    Elvis két felnőtt unokája, Riley és Benjamin Keough le sem tagadhatnák, hogy a Király vére csörgedezik ereikben. Ahogy idősödnek a

    Bővebben
  • Testbeszéd- Miért babrálja állandóan a haját Meghan Markle?

    Mindannyunknak vannak félelmei és ehhez köthető “rossz” szokásai. Néhányan a körmüket rágják, míg mások folyton karbatett kézzel állnak. Ami pedig

    Bővebben
  • Király Viktor- alsógatya nélkül nem megy

    Mindig ad borravalót a szálláshelyen, ha csak teheti, a párjával utazik, és az alsógatyát ki nem hagyná a bőröndből Király

    Bővebben
  • Zoltán Erika: "Szeretem, hogy Maminak hívnak!"

    Zoltán Erikát nem kell bemutatni - 1986-ban, mindössze 24 évesen Szerelemre születtem című dalával lett közönségkedvenc az Interpop Fesztiválon, és azóta is

    Bővebben
  • Forró hangulatú bulival búcsúztatta az őszt a Miss Balaton

    Szombat este több száz meghívott bulizott a Miss Balaton Winter Party-n, köztük Epres Panni, Dukai Regina, Iszak Eszti, Dobó Ági,

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.