Komoly baj lehet a szabálytalan szívverés hátterében

Írta: Kurucz Enikő 2017. november 23., csütörtök 12:41
Értékelés:
(0 szavazat)

A szívritmuszavar leggyakoribb formája a pitvari remegés, azaz pitvarfibrilláció, amelynek olyan súlyos szövődményei lehetnek, mint a szívelégtelenség vagy a stroke, ha nem kezelik megfelelően. November 20. és 26. között, a Pitvarfibrilláció Hetén a még nem diagnosztizált, pitvarfibrillációval rendelkező személyek kiszűrésének fontosságára hívják fel a figyelmet a szakemberek.

A megelőzés és az időben történő felismerés szükségességére a hazai statisztikák is rávilágítanak. A legutóbbi egészségjelentés  adatai szerint 2015-ben a halálozások hátterében legnagyobb arányban a keringési rendszer megbetegedései álltak.

A nők esetében ez azt jelenti, hogy halálozások 55%-át okozta a keringési rendszer betegsége, míg a férfiaknál ez az arány 45% volt.

A problémák gyakran erednek szívritmuszavarból, valamint annak leggyakoribb formájából, a pitvarfibrillációból. Ilyenkor a szabályos szívverésekért felelős szinusz csomó működése helyett egy, a pitvarokból eredő szabálytalan elektromos tevékenység vezérli a szívösszehúzódásokat. Ezáltal a kamrák szabálytalan ritmusban, az esetek többségében túl gyorsan húzódnak össze. 

Hogyan ismerhető fel a pitvarfibrilláció?

Az egyik leggyakoribb tünet a heves, szabálytalan szívdobogás. Ezen kívül utalhat még pitvarfibrillácóra általános fáradtság, a mellkasban jelentkező kalapáló érzés, szédülés, légszomj és szorongás, gyengeség, ájulás és zavartság, izzadás, testmozgás közben fellépő fáradtság, mellkasi fájdalom vagy nyomás. 3 Sajnos vannak azonban olyan esetek, amikor a pitvarfibrilláció tünetmentes, ilyenkor legnagyobb eséllyel az orvosi rutinvizsgálat tudja kimutatni.

Hogyan kezelhető?

Kardioverzió
A szinusz-ritmus visszaállítását kórházi körülmények között elektromos kardióverzióval végezhetik. Egy rövid vénás altatás során, ellenőrzött nagyságú egyenáramú elektromos impulzust vezetnek át a mellkason megfelelő pozícióba helyezett speciális elektródákon keresztül, ennek hatására a megszűnő ritmuszavar helyett ismét a szabályos ún. szinusz ritmus tud érvényre jutni.
Gyógyszeres terápia
Gyakori, hogy orvosi beavatkozás, kardioverzió helyett gyógyszeres terápiát javasol az orvos. A pitvarfibrilláció típusától függően többféle terápia alkalmazható. Van, amelyikkel a szívfrekenciát csökkentik, van, amelyikkel a rendszertelen szívverést szüntetik meg, illetve van olyan, amely során a vér hígítása a cél. A szájon át szedhető véralvadásgátló készítmények fontos szerepet játszanak a vérrögképződés megakadályozásában. 

Hogyan csökkenthető a pitvarfibrilláció esetén a szív-érrendszeri problémák kockázata?

Pitvarfibrilláció esetén különösen ügyelni kell a helyes életmód követésére az egészséges testsúly elérésére és megtartására és a rendszeres testmozgásra, így csökkenthetők a keringési rendszerben fellépő betegségek kockázata. Érdemes olyan diétát követni, amely kevés sót, telített zsírsavat és koleszterint tartalmaz. A koffein és az alkoholfogyasztás egyáltalán nem javasolt, mint ahogyan a dohányzás sem. Emellett tartani kell az orvos által előírt terápiás kezeléseket is.

Figyeljen oda a szíve ritmusára és ne adjon esélyt a stroke kialakulásának!

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 56 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. november 23., csütörtök 12:54

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Álomjárvány terjed a celebek között

    Celebgyerek invázió készül karácsony és újév között az Álomutazó című mesemusicalra. A sztárcsemeték már nagyon várják, de úgy tűnik, egy-két

    Bővebben
  • A franciák cenzúrázták A szürke ötven árnyalatát

    Dühöngenek a francia tévénézők, mert a TF1 csatorna kerek 15 percet kivágott A szürke ötven árnyalatából, természetesen a szexjeleneteket.

    Bővebben
  • Döbbenetes hasonlóság: Ők Elvis Presley unokái!

    Elvis két felnőtt unokája, Riley és Benjamin Keough le sem tagadhatnák, hogy a Király vére csörgedezik ereikben. Ahogy idősödnek a

    Bővebben
  • Testbeszéd- Miért babrálja állandóan a haját Meghan Markle?

    Mindannyunknak vannak félelmei és ehhez köthető “rossz” szokásai. Néhányan a körmüket rágják, míg mások folyton karbatett kézzel állnak. Ami pedig

    Bővebben
  • Király Viktor- alsógatya nélkül nem megy

    Mindig ad borravalót a szálláshelyen, ha csak teheti, a párjával utazik, és az alsógatyát ki nem hagyná a bőröndből Király

    Bővebben
  • Zoltán Erika: "Szeretem, hogy Maminak hívnak!"

    Zoltán Erikát nem kell bemutatni - 1986-ban, mindössze 24 évesen Szerelemre születtem című dalával lett közönségkedvenc az Interpop Fesztiválon, és azóta is

    Bővebben
  • Forró hangulatú bulival búcsúztatta az őszt a Miss Balaton

    Szombat este több száz meghívott bulizott a Miss Balaton Winter Party-n, köztük Epres Panni, Dukai Regina, Iszak Eszti, Dobó Ági,

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.