Kakaó borral vagy sörrel?

Írta: ave 2017. szeptember 02., szombat 05:18
Értékelés:
(0 szavazat)

Tudjuk, hogy a kakaófa Dél-Amerika őserdeiből származik az Amazonas és az Orinoco vízrendszerének árteréről. Az uborkára hasonlító termést, ha ketté vágjuk, benne 25-30 darab kakaóbabot találunk. 

A kakaó indián eredetű szó. Nahuatl nyelven kakaual néven ismerték a mexikóiak már az aztékok előtt is. A maják, majd az aztékok és az inkák négyféle kakaóitalt ismertek. Habos víz vagy sokoatl volt a neve, amit kakaóporból, kukoricalisztből, mézből, vaníliából készítettek és gyakran ízesítették fahéjjal vagy ánizzsal. Kolumbusz Amerikába érkezése előtt már fogyasztották Peruban is, ahová

az indiánok közvetítésével került a habosra kevert őrölt kakaóital.

Hogy vízzel vagy esetleg már tejjel keverték-e azt nem tudni.

A kakaóbab igen drága árú volt az indiánok körében.

1520 után került Európába, először spanyol földre Cortéz hódítása nyomán.

Hidegen itták, vízzel keverve. Később tejjel készített „csokoládét” ittak, de mindennel próbálkoztak.

Belekeverték borba, meleg sörbe.

Még a gondolattól is kiráz a hideg! Borzalmas lehetett. Ezeknek a próbálkozásoknak az eredménye a csokoládé likőr.

Az első csokoládéfőző 1580-ban nyílt meg Spanyolországban.

Ebben az időben csemegének számított a kakaó és arannyal kellett érte fizetni. Az 1600-as években még csak az osztrák és francia nemesség élvezhette a „forró csokoládét”. A holland Van Houten a 19. század elején kezdte forgalmazni pléhdobozokban a kakaóport. Bár a kakaó Amerikából származik, ma már forró égövi országokban is meghonosították. Ceylonban, Jáván, Fülöp-szigeteken, Nyugat-Afrikában.

A kakaótermés kétharmada Afrikából, az Elefántcsontpartról, Ghánából, Nigériából és Kamerunból származik.

Az őshazája lemaradt a termesztésében. A kakaó fogyasztása hatással van a központi idegrendszerre, serkendő, izgató hatású és emeli a vérnyomást. Kakaófát láthatunk a szegedi és a vácrátóti botanikus kertben és a budapesti pálmaház és füvészkertben is.

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 331 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. szeptember 03., vasárnap 07:03

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.