Iszak Eszti gyönyörű a fotókon - Indul a Topmodell leszek!

Írta: Nőkorszak
Értékelés:
(0 szavazat)

Fellépni a világot jelentő deszkákra, menő ruhákban divatlapok fotósai előtt pózolni – fiatal lányok milliói álmodnak hasonló jövőről. A VIVA TV hétfőtől csütörtökig, 19:00-ás kezdéssel vetíti a Topmodell leszek vadonatúj, itthon még nem vetített részeit, amelyben feltörekvő szépségek küzdenek meg a világhírnévért. 

Iszak Eszti, aki karrierjét a műsor magyar verziójában kezdte, korábban rengeteget nézte a Tyra Banks által vezetett realityt, sőt a verseny kedvéért még katonai kiképzésben is részt vett. A Topmodell leszek első néhány évadának nagy rajongója voltam, rengeteget néztem a műsort. Érdekelt a modellkedés, és ez volt az első olyan, idehaza is nézhető sorozat, ami komolyabb betekintést adott ebbe a világba.”- mesélte Eszti, aki néhány évvel ezelőtt modellként már bejárta a fél világot, többek között Kínában, Japánban, Milánóban és Thaiföldön is dolgozott, olyan minőségi lapokban szerepelt, mint a Harper’s Bazaar.

„Elsősorban azonban ez egy reality. A Topmodell leszek a lányok közti intrikákról szól, arról, hogy nem mindig vidám közeg a divatszakma. Ennek ellenére azok a fiatalok, akik meg szeretnének ismerkedni ennek a világnak az alapjaival, esetleg a profi fotózással, az ehhez szükséges profi hozzáállást megismerhetik a műsorból.” – tette hozzá Eszti, akinek kedvenc modellje a dán Daphne Groeneveld. Arra a kérdésre, hogy mennyire volt elégedett a műsor hazai verziójával, Eszti így válaszolt: „Nyilván az amerikai széria Tyra Banksszel az igazi, de a magyar Topmodell leszek is megtette azt, amit az ehhez hasonló realityktől elvárnak az emberek; szórakoztatott.

Intrikákban nem volt különösebben részem, sőt, ott ismertem az egyik legjobb barátnőmet, Katát, aki szintén részt vett a műsorban és akivel később sokáig lakótársak is voltunk. Négy fotózáson vettem részt a műsor során, a sorozatok közül talán a páros fotózás volt a kedvencem, azelőtt még csak hasonlóban sem volt részem” – árulta el a csinos műsorvezető, aki a magyar Topmodell leszek műsorában még egy katonai kiképzésben is részt vett.

„Izzasztó kihívás volt a kiképzőtábor, az biztos! Hajnalban keltettek minket és egész délelőtt kúsztunk-másztunk, de mindenki jól bírta a gyűrődést” Az amerikai Topmodell leszek Amerika egyik legnézettebb műsora, a tengerentúli női nézőközönség igazi kedvence. De hogy az új évadban ki nyeri a sztárszerződést és ki kerül bele az olasz Vogue-ba? Kiderül a Topmodell leszek vadonatúj részeiben!

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 2081 alkalommal

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.