Egy magyar lány Bristolban

Írta: Nőkorszak 2017. május 03., szerda 08:14
Értékelés:
(0 szavazat)

Hogy milyen az élet az Egyesült Királyságban? Hogyan lehet munkát találni, milyenek az emberek, és hogyan viszonyulnak a külföldi munkavállalókhoz? Elmondta nekünk Csiki Enikő, azaz P.C. Harris, akinek regénye nem meglepő módon épp ott játszódik, ahol ő maga is él.

A családom költözött ki először Dél-Angliába, pontosabban Bristolba, egy jó munkalehetőség kínálkozott nekik. Fontos volt, hogy olyan helyet találjanak, ahol a közelben jégcsarnok is van, az öcsém miatt, aki jégkorongozik. Amikor kijöttem, a szüleim már javában dolgoztak egy vágóhídon, én is ide kerültem be, de szerencsére csak négy hónapra. Nem válogattunk, örültünk, hogy sikerült elhelyezkednünk. Akkoriban könnyebb volt a munkakeresés, az utóbbi években viszont rohamosan megnőtt az ide vándorolt emberek száma, ami a munkapiacot is befolyásolta.

Meglepő talán, de az angolok barátságosak...

Az angolok nagyon barátkozóak, de mint mindenhol, itt is vannak kivételek. A eltelt évek alatt mégsem tapasztaltam ellenségeskedést csak azért, mert más nemzetiségű vagyok. Segítséget nem nagyon kaptunk, de nem is kértünk. Mindennek mi magunk jártunk utána. Az úgynevezett ügynökségek nagyban megkönnyítik a munkát keresők dolgát, mert közvetlen kapcsolataik vannak cégekkel, így elég beregisztrálni egy ügynökséghez, az máris lefedhet akár harminc- vagy több munkahelyet is. A hátránya, hogy nem mindig fix a munka. Az Egyesült Királyságban körülbelül húsz munkahelyem volt, de csak néhányat szerettem. Jelenleg egy kis pirotechnikai cégnél dolgozom már három éve, ahol füstbombáktól kezdve, csillagszórókkal és tortadíszekkel is foglalkozunk. A regényem 80%-át munka közben állítottam össze fejben, szóval azt lehet mondani, hogy inspiráló hatással van rám a munkám.

Gondolkodtak a hazaköltözésen is.

Volt témában köztünk a párommal, de mindketten beláttuk, hogy Magyarországon nem tudnánk fenntartani ezt az életszínvonalat hasonló munkaidővel és tevékenységgel. Szeretjük élvezni az életet, és nem akarunk elpazarolni több évet csak arra, hogy a számláinkat fizetgessük hónapról hónapra.

Bristolban elfogadják a helyi lakosok a külföldi munkavállalókat.

Barátságosak, és kedvesek az emberek. Természetesen most Bristolról beszélek. Londonban megint másképp viselkednek, de ez Magyarországon sincs másképp. A munkahelyemen teljes mértékben elfogadtak, sőt néhányan már vakációzni is elmentek Budapestre, hogy utána beszámoljanak nekem, mi történik odahaza. Nagyon aranyosak

Enikő szerint nem nehéz ismerkedni, új barátokra szert tenni.

A vőlegényem és én már régebb óta együtt vagyunk, de nem egyszerre jöttünk ki. Én hamarabb útnak indultam, őt még nem engedte el a munkahelye. 8 hónap különélés után költözött ki hozzám. Ezalatt az idő alatt összesen kétszer láttuk egymást, de megérte! Az ismerkedés sokkal könnyebb, ha szingli az ember, de párként is lehet új barátokra szert tenni, ez a hozzáállástól is függ. Ha egyedül van az ember, akkor nem pazarolja a pénzét egy egész lakásra, olyankor csak egy szobát vesz ki, ami itt nagyon népszerű. Ilyenkor természetesen a szobatársakkal is könnyebb ismerkedni, szórakozni.

A honvágy csökken az évek múlásával.

Nem mondom, hogy nincs, mert néha el szokott kapni. Olyankor nézek pár videót a szülővárosomról, ez valamelyest segít visszazökkenteni az itteni életembe. Az évek alatt egyre gyengébb ez az érzés, de mikor otthon vagyok, azért jó érzés tölt el.

Enikő P.C. Harris néven könyveket ír. Árnyoldal című regénye nagyrészt Bristolban játszódik. 

 Nagyban befolyásolta az ittlétem a történetet, ugyanis a regényem 99%-a itt játszódik Bristolban. Azon az úton járnak, amelyen én szoktam mindennap munkába menni. Ott szórakoznak, ahol mi szoktunk a barátnőimmel. Kitaláltam a regényemben egy szórakozóhelyet, azóta már egy olyan nevű is nyílt (biztos a vonzás hatalma).

A külföldi munkavállalás lehetősége sokat adott Enikőnek, és nem csak anyagilag.

Lehetőséget adott egy nyugodt, kiegyensúlyozott életre. Ha mással nem is, de jó pár tapasztalattal gazdagabbak lettünk az itteni életünk során, és a nyelvet is sikerült jól elsajátítanunk. Megtanultam önállónak lenni, és végre elkezdtem úgy élni a nagybetűs életet, ahogy mindig is szerettem volna. Valamint az itteni munkám gyümölcseként kiadhattam a könyvem, ezzel egy álom vált valóra. Ez sajnos Magyarországon továbbra is csak álom lenne.

P.C. Harris regénye, az Árnyoldal a Book24 oldalán is elérhető.

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 574 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. május 03., szerda 10:09

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Álomjárvány terjed a celebek között

    Celebgyerek invázió készül karácsony és újév között az Álomutazó című mesemusicalra. A sztárcsemeték már nagyon várják, de úgy tűnik, egy-két

    Bővebben
  • A franciák cenzúrázták A szürke ötven árnyalatát

    Dühöngenek a francia tévénézők, mert a TF1 csatorna kerek 15 percet kivágott A szürke ötven árnyalatából, természetesen a szexjeleneteket.

    Bővebben
  • Döbbenetes hasonlóság: Ők Elvis Presley unokái!

    Elvis két felnőtt unokája, Riley és Benjamin Keough le sem tagadhatnák, hogy a Király vére csörgedezik ereikben. Ahogy idősödnek a

    Bővebben
  • Testbeszéd- Miért babrálja állandóan a haját Meghan Markle?

    Mindannyunknak vannak félelmei és ehhez köthető “rossz” szokásai. Néhányan a körmüket rágják, míg mások folyton karbatett kézzel állnak. Ami pedig

    Bővebben
  • Király Viktor- alsógatya nélkül nem megy

    Mindig ad borravalót a szálláshelyen, ha csak teheti, a párjával utazik, és az alsógatyát ki nem hagyná a bőröndből Király

    Bővebben
  • Zoltán Erika: "Szeretem, hogy Maminak hívnak!"

    Zoltán Erikát nem kell bemutatni - 1986-ban, mindössze 24 évesen Szerelemre születtem című dalával lett közönségkedvenc az Interpop Fesztiválon, és azóta is

    Bővebben
  • Forró hangulatú bulival búcsúztatta az őszt a Miss Balaton

    Szombat este több száz meghívott bulizott a Miss Balaton Winter Party-n, köztük Epres Panni, Dukai Regina, Iszak Eszti, Dobó Ági,

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.