Mennyi idő alatt esünk szerelembe?

Írta: Nőkorszak 2017. október 09., hétfő 05:57
Értékelés:
(0 szavazat)

Már a szerelembe esés időtartamát is mérik, mert a britek mindent mérnek, és ezekből fontos következtetéseket vonnak le. Most megtudtuk, hogy gyorsabban esünk szerelembe, mint mondjuk ötven éve, és ebben az internet is jelentős szerepet játszik. Manapság, a teszt szerint, 24 nap elég egy férfinak és nőnek, hogy párnak nyilvánítsák magukat. 24 nap? Az rengeteg!

Úgy látszik, a britek vérmérséklete nem közelíti a magyarokét, mert itt szinte biztos, hogy egy-két együtt töltött nap és egy elmélyültebb csók után már járnak a fiatalok, de az idősebbek is. Persze, ha mindkettő szabad, és nyitott egy kapcsolatra. Miért kellene egy hónapig azon filózni, hogy járunk vagy nem járunk? Persze, hivatalosan nem mondják ki, hogy együtt vannak, de egy hónap után már úgyis azt mondják, hogy egy hónapja járunk, nem? Ezt mérni elég nehéz és zavaros...

Nos, mindenesetre a britek szerint harmadára csökkent a szerelembeesés ideje, íme:

"Harmadára rövidült a szerelembe esés ideje pár évtized alatt egy brit tanulmány szerint: míg a most 55 évnél idősebb korosztályból egy nő és egy férfi 78 napi ismeretség után nyilvánította magát párnak, addig a mostani 25 évesnél fiatalabbaknak ehhez elég 24 nap. Míg hajdanán az úgynevezett háromnapos előismeretség kellett az első találka megbeszéléséhez, jelenleg elég négy óra 

A rövidülésben nagy szerepe van a világhálónak, azon pedig a közösségi portáloknak, főként a Twitternek és a Facebooknak - hangsúlyozza a tanulmányt elkészítő PIXmania.com nevű brit internetes cég.

A netes üzenetforgalmon alapuló elemzése szerint a férfiak az aktívabb világhálós "széptevők": évente átlagosan 517 üzenetet küldenek hódítás végett, a nők csak 386-ot. Hagyományos - papírra, kézzel írt - szerelmes levéllel a brit pároknak ma már csak a tizede fáradozik.

A távközlés forradalma ugyanakkor nemcsak hamarabb kovácsol párrá két embert, a szakítások bejelentéséhez is egyre népszerűbb eszköz. A párkapcsolatot "felmondók" 36 százaléka telefonon mondja ki a végső szót, 27 százalék telefonos vagy netes szöveges üzenetben - adta hírül a The Daily Telegraph című lap."

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 83 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. október 09., hétfő 07:34

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Radics Gigivel bújt ágyba Varga Viktor

    Varga Viktor már egy hete a betegágyat nyomja, de egy klipforgatás miatt erőt vett magán és felkelt.

    Bővebben
  • Kit Harrington elszúrta a lánykérést

     Amikor az eljegyzésről esik szó, mindig hatalmas nyomás van az emberen, hogy ez egy örökre emlékezetes, tökéletes pillanat legyen. Ez

    Bővebben
  • Peller Mariann: „Az én párom a legszuperebb apuka!”

    Peller Mariann párja igazi álomférj és mintaapa. Mikor kisebbik fiuk, Szilveszter egy éves lett, úgy alakult a helyzet, hogy ő

    Bővebben
  • Miért szinglik a szépségkirálynők?

    A Nemzet Szépe szépségverseny győztesei sok mindenben különböznek, de egy dologban hasonlítanak egymásra: mindketten egyedülállóak. Özer Nóra és Kis Gabriella

    Bővebben
  • Gyermekotthonban segédkeztek a Morning Show műsorvezetői

    Szombaton is együtt kezdte a napot Pataki Zita, Stohl András és Janklovics Péter. A Morning Show házigazdái ezúttal a Szátoki

    Bővebben
  • Marton Adrienn: Halálfélelmem volt a forgatáson

    Szakadó esőben és csúszós szerpentinen kezdett el gurulni alatta az autó. Marton Adrienn, a LifeTv Édes élet Toszkánában című műsorában

    Bővebben
  • Szakmát váltott egy napra Hajas László

    Mesterszakács lett a mesterfodrászból. Hajas László egy teljes napra átvette Wossala Rozina sztárséf helyét a Kishusom nevű éttermében. A mesterszakács

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.