Kikkel léptek félre a magyar királyok?

Írta: ave 2017. július 31., hétfő 05:49
Értékelés:
(0 szavazat)

Ahogy már többször írtuk, nem csak az iszlám világban voltak az uralkodóknak ágyasai, hanem mindenütt, például a magyar királyok sem vetették meg a szép hölgyeket. Ezek a szeretők vagy ágyasok magas beosztású nemesekkel kötöttek névházasságot, a királytól született gyermekeik pedig komoly társadalmi rangot töltöttek be. A magyar királyok sem voltak kivételek, ők is tartottak ágyasokat.

 I. András

Egy Marót nevű faluból származó úrnővel folytatott szerelmi viszonyt a kapcsolatukból egy György nevű fiú gyermek született. Felesége Anasztázia három fiú gyermekkel ajándékozta meg. 

IV. László

Házastársa Anjou Izabella (Erzsébet) volt, aki boldogtalanul élt a férje mellett. IV. László a margitszigeti kolostorban tartotta fogva, majd egy év múlva megbánást színlelve szabadon engedte és ígérte, hogy házastársi kötelezettségeit teljesíteni fogja.

Ígéretét azonban nem tartotta be, továbbra is léha, csapodár és erkölcstelen életet élt kun származású szeretőivel Éduával, Köpcseccsel és Mandulával.

Gyermeket nem szültek a királynak, ágyas státuszuk a király halálával ért véget. 

I. Károly Róbert

Szeretője Csák Györke lánya Csák Erzsébet (Guze) volt, akitől született egy fia. Ő később Kálmán győri püspök néven lett ismert. 

Luxemburgi Zsigmond

Szeretője Hunyadi Vajk házastársa, Morzsinai Erzsébet volt. Bár Zsigmondnak számos szeretőjéről és szexuális kapcsolatáról, kalandjáról tudunk, igyekeztek azt titkolni, így

le sem jegyezték egyetlen ágyasának a nevét sem, kivéve Morzsinai Erzsébetet.

Mindenáron cáfolni igyekeztek azonban ezt a kapcsolatot és tagadták, hogy közös gyermekük született volna. Így aztán Hunyadi János származása vitatott. Több elmélet is szájra kapott származásával és születésével kapcsolatban.
1. Morzsinai Erzsébet és Sorba fia Vajk gyermeke.
2. Zsigmond magyar király az apja az anyja Morzsinai Erzsébet és Vajk csak a nevelőapja volt. Vajk azért kapta a Hunyadi birtokot, mert felvállalta a gyereket.
3. Hunyadi János ízig-vérig magyar és Erdély egykori alvajdájának a fia.
4. Mária magyar királynő volt az anyja és Zsigmond az apja. Mária királyné nyolchónapos terhes volt, amikor egy lovaglás alkalmával leesett a lóról és nyakát törte, vagy megölték. A baba azonban koraszülöttként a világra jött. Azt híresztelték, hogy a királyné és a gyermeke is halott. A királynét eltemették, a gyermeket meg sem keresztelve odaadták Morzsinai Erzsébetnek Zsigmond király tudtával, aki felnevelte és közben villámgyorsan feleségül ment Vajkhoz. Erre azért volt szükség, mert féltették a csecsemőt az orrgyilkosoktól, így akarták megóvni az életét. 

Durazzói László ellenkirály

Ágyasai N. de Gayette, aki egy lányt szült neki, Durazzói Máriát és egy fiút Durazzói Rajnold capuai herceget. Másik ágyasa Margareta Marzanó nem szült neki gyermeket. 

I. Hunyadi Mátyás

Szeretője Friedrich von Enzersdorf, házastársa Edelpeck Borbála volt, aki szült neki egy fiút, Corvin Jánost. Első felesége belehalt a szülésbe és a baba sem maradt életben. Második házasságából, melyet Aragóniai Beatrixszal kötött, nem született gyermek. 

II. Lajos

Felesége, Habsburg Mária nem szült gyermeket a királynak, de az ágyasától, Wass Angelithától, született egy fia, Wass János. 

I. János király

Királyi ágyasa Kardosné nevű nő volt. Kapcsolatukból nem született gyermek. Időskori házassága Jagelló Izabellával azonban egy fiú örökössel áldotta meg János Zsigmond Istvánnal. 

I. (Habsburg) Rudolf

Sosem nősült meg, mert egy jóslat kimondta, hogy a fia fogja letaszítani a trónról. Így aztán törvényes gyerekei nem születtek.

Viszont, mivel a szexet nem vetette meg, ágyasaitól több gyermeke is világra jött.

A vérmes király férfiakkal is folytatott szexuális kapcsolatot. Ágyasai voltak Katharina Strada, aki két fiút szült neki, Eupheima von Rosenthal egy fiút és egy lányt szült Rudolfnak. Lucia von Neuhaus ágyasáról nem tudni, hogy hozott- e világra gyermeket. Volt még egy ismeretlen nevű ágyasa, akinek két lánygyermeket nemzett.

Homoszexuális kapcsolata Wolfgang von Runspf udvari kamarással és Philip Langgal volt.

Hat gyermekről tudni hivatalosan, de ettől akár több gyermeke is lehetett. 

II. Habsburg Mátyás

Igen későn nősült (54), felesége az unokahúga, Tiroli Anna főhercegnő volt, gyermekük nem született. Ismeretlen nevű ágyasától azonban egy fiúról tudunk, aki Ausztriai Mátyás néven ismert. 

Lotharingiai Ferenc német-római császár

Ferenc herceg 15 éves volt, amikor megismerkedett a 10 éves Mária Teréziával és egymásba szerettek. 1736-ban házasodtak össze és a házasságból 16 gyermek született. Egy ágyasáról tudni, aki 1738-tól 1765-ig volt a szeretője. Ő Mária Wilhelmina von Neipperg. A kapcsolatból nem született gyermek. 

I. Ferenc József

Felesége Erzsébet Amália Eugénia bajor hercegnő, 1867-től magyar királyné. 1854. április 24-én házasodtak össze, I. Ferenc 24 éves volt, Erzsébet 17. Házasságukból négy gyermek született. Anna Nahowski 1875-től, Katharina Schratt 1883-tól volt a szeretője, ágyasa. Gyermekeik nem születtek.

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 394 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. július 31., hétfő 11:17

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Álomjárvány terjed a celebek között

    Celebgyerek invázió készül karácsony és újév között az Álomutazó című mesemusicalra. A sztárcsemeték már nagyon várják, de úgy tűnik, egy-két

    Bővebben
  • A franciák cenzúrázták A szürke ötven árnyalatát

    Dühöngenek a francia tévénézők, mert a TF1 csatorna kerek 15 percet kivágott A szürke ötven árnyalatából, természetesen a szexjeleneteket.

    Bővebben
  • Döbbenetes hasonlóság: Ők Elvis Presley unokái!

    Elvis két felnőtt unokája, Riley és Benjamin Keough le sem tagadhatnák, hogy a Király vére csörgedezik ereikben. Ahogy idősödnek a

    Bővebben
  • Testbeszéd- Miért babrálja állandóan a haját Meghan Markle?

    Mindannyunknak vannak félelmei és ehhez köthető “rossz” szokásai. Néhányan a körmüket rágják, míg mások folyton karbatett kézzel állnak. Ami pedig

    Bővebben
  • Király Viktor- alsógatya nélkül nem megy

    Mindig ad borravalót a szálláshelyen, ha csak teheti, a párjával utazik, és az alsógatyát ki nem hagyná a bőröndből Király

    Bővebben
  • Zoltán Erika: "Szeretem, hogy Maminak hívnak!"

    Zoltán Erikát nem kell bemutatni - 1986-ban, mindössze 24 évesen Szerelemre születtem című dalával lett közönségkedvenc az Interpop Fesztiválon, és azóta is

    Bővebben
  • Forró hangulatú bulival búcsúztatta az őszt a Miss Balaton

    Szombat este több száz meghívott bulizott a Miss Balaton Winter Party-n, köztük Epres Panni, Dukai Regina, Iszak Eszti, Dobó Ági,

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.