Hallottatok már a csókbetegségről? Kiemelt

Írta: Nőkorszak 2017. augusztus 29., kedd 07:57
Értékelés:
(0 szavazat)

Valószínűleg senkinek nem az jut eszébe csókolózás közben, hogy milyen fertőzést kaphat el éppen a szenvedély kellős közepén a partnerétől. Persze, az első csók csodáját ne is vágjuk gallyra ilyen gondolatokkal, de azért nem árt, ha tudjuk, hogy bizony létezik a csókbetegség, ami a legcsodásabb első csókot is rémálommá változtatja. Persze, nem csak csókkal, de csoportos, szájjal történő tevékenységgel, például egymás után vízipipázással is elkapható, vagyis cseppfertőzéssel terjed, és a gyerekek, illetve fiatalok kapják el a legkönnyebben.

Tünetek

A lappangási idő 7–49 nap. A betegség kezdődhet alattomosan (gyakran tünetmentes a lefolyás) vagy hirtelen, súlyosabb tünetekkel: láz, mandulagyulladás, fejfájás, duzzadt nyirokcsomók, levertség, torokfájás, száraz köhögés, izomfájdalom, bőrkiütések. A garat és a lágyszájpad nyálkahártyáján herpeszre emlékeztető kiütések formájában jelentkezik.

A tünetek több hétig vagy több hónapig fennállhatnak.

A betegség heveny stádiuma három hétig tart, de a nyirokcsomóduzzanat visszahúzódása és a vérkép normalizálódása több hónapig is eltarthat. A mononucleosis autolimitált betegség és nem igényel kezelést, általában 2–4 héten belül spontán gyógyul. A betegség főként nyállal terjed. Cseppfertőzést, vagy érintkezésen alapuló fertőzést is gyanítottak, de egyetemi hallgatókon és katonákon végzett kutatások szerint a fertőzött szobatárs nem növeli a kockázatot.

Terjedése

Fiatal pároknál gyakran szájról szájra terjed, ezért kapta a csókbetegség nevet több nyelven is (német: Kusskrankheit, angol: kissing disease). Először az orr, a szájüreg és a garat nyálkahártyája és az ottani B-sejtek fertőződnek meg. A fertőzés után a vírus a beteg immunrendszerének memóriasejtjeiben rejtőzködik,

így gyakorlatilag kiirthatatlan.

A tünetek elmúlása után a nyál még hetekig fertőző marad. Mivel a vírus később is aktiválódik, ezért a nyál újra és újra fertőzni fog, amit a vírusgazda nem is vesz észre. A vírus aktiválódása kimutatható a vérképből. Az első fertőzés után a vírusgazda immunissá válik az általa hordozott vírussal szemben. Eddig nem vizsgálták az újrafertőződés és az újraaktiválódás körülményeit, vagy a kiújuló, vagy hosszas megbetegedések felléptét.

Érdemes komolyan venni, bár ritkák a súlyos szövődmények

A ritka szövődmények közé tartozik az agyvelőgyulladás, a fertőző vérszegénység, a trombocitopénia, a granulociták számának visszaesése, a májmegnagyobbodás, a tüdő-, szívizom- és vesegyulladás, és a sárgaság.

Ha jelentkeznek ezek a tünetek, akkor a beteg kórházi kezelésre szorul.

Lépmegnagyobbodás esetén a szervezetet kímélni kell a megerőltetéstől a léprepedés veszélye miatt.

Gyanítják, hogy a betegség szerepet játszhat a krónikus fáradtság, a sclerosis multiplex, a ritka garatrákok és a szintén ritka limfómák kialakulásában, de ezt még sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták. Egyes régebbi hiedelmekről azonban belátták, hogy nem felelnek meg az igazságnak, így például nem okoz impotenciát.

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 663 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. augusztus 29., kedd 09:20

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.