2017. május 03., szerda 08:14

Egy magyar lány Bristolban

Hogy milyen az élet az Egyesült Királyságban? Hogyan lehet munkát találni, milyenek az emberek, és hogyan viszonyulnak a külföldi munkavállalókhoz? Elmondta nekünk Csiki Enikő, azaz P.C. Harris, akinek regénye nem meglepő módon épp ott játszódik, ahol ő maga is él.

Kategória: Világ
2017. május 12., péntek 05:10

És Katalin feje is a porba hullt

Lássuk be, VIII. Henrik feleségének lenni, nem volt éppen életbiztosítás. Szegény Catherine Howardnak abban a szerencsétlenségben lehetett része, hogy a király őt is feleségül vette. Catherine, Boleyn Anna közeli rokona volt, méghozzá első unokatestvére, és végül nem csak rokonok, de sorstársak is lettek.  

Kategória: Sors
2014. január 22., szerda 06:10

Downton Abbey és Tutanhamon átka

A Downton Abbey című sorozat könnyedén függővé teszi az embert, aki egyszer bepillantott az arisztokrata család életébe, attól fogva követni szeretné az események alakulását. Férfiak és nők egyaránt kedvelik a sorozatot, hiszen erősen nyomon követhető a kor történelme, , az angol arisztokrata világ stílusa, életszemlélete, fanyar humora (Maggie Smith szenzációs Lady Grantham), na és persze az élet egyéb velejárói, mint a szerelem, bánat, dráma, öröm úgy ötvözve, hogy a nézőt nem irritálja egyik vonal túlzott, túlzó jelenléte sem. 

Kategória: Film - TV

A feleségei megvádolásában és már lefejeztetésében is gyakorlatot szerzett király negyedik feleségének lenni nem volt éppen életbiztosítás, Klevei Anna azonban elérte, amit a többi feleség nem, a király a barátjának tekintette. Ehhez persze az kellett, hogy a királyné ne gördítsen akadályt házasságuk érvénytelenítése elé. 

Kategória: Nők a múltból

Az Erzsébet-korabeli színházak gyermekszínészeinek egy része emberrablás, kegyetlenség és erőszak áldozata volt - állítja az Oxfordi Egyetem egyik munkatársa, aki tanulmányában a késő 16. századi és korai 17. századi londoni színházak sötét oldalát mutatja be. 

Kategória: Titkok
2013. február 04., hétfő 13:32

III. Richárd volt a parkoló betonja alatt

III. Richárd néhai angol király földi maradványait találták meg tavaly szeptemberben Leicester egyik autóparkolójának betonja alatt - közölték hétfőn a közép-angliai nagyváros egyetemének szakértői. A történelmi horderejű bejelentést, amelyet hónapok óta feszült figyelemmel várt a tudomány világa, alapos régészeti és genetikai feltáró kutatómunka előzte meg. 

Kategória: Anno

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Falco sikeres volt és boldogtalan

    Falco zseniális volt és különleges, más, mint a többi akkori zenész, mind külsejével, mind zenéjével valami újat hozott. A botrányairól

    Bővebben
  • A fenékmarkolászás még belefér?

    A szexuális zaklatás mindennapos téma manapság. Lehet, hogy sokan csak legyintenek, amikor valaki azon háborog, hogy a főnöke belecsípett a

    Bővebben
  • A hónap pasija: Chris Hemsworth ma 34 éves!

    Chris Hemsworth ma 34 éves, ezért összegyűjtöttünk róla pár érdekességet.

    Bővebben
  • Kiss Ramónának még a sör is őrülten dögösen áll!

    Finomabbnál finomabb sörök és ínycsiklandó falatok – ezek játszották a főszerepet a Sör mi több rendezvényén, ahol Kiss Ramóna, Wossala

    Bővebben
  • Iszak Eszti: “Imádok kalandozni, magamba szívni az életet”

    Az ember azt gondolná róla, hogy még húsz éves sincs. Egy fruska csacsogására számít, ehelyett meglepetten konstatálja, hogy egy komoly,

    Bővebben
  • 40-50 felett is gyönyörűek

    Botox őrület ide vagy oda, szerencsére vannak még Hollywood-ban olyan hírességek, akik elfogadják a korukat. Mi több, még jól is

    Bővebben
  • A pénzügyi varázsló ma 52 éves

    JK Rowling Anglia legkiemelkedőbb sztárja. Még a Coldplay-t és Adele-t is megelőzte 2016-os, 75 millió fontos keresetével. Már közel 20

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.