Szóverés

Írta: Fehér Krisztina
Értékelés:
(0 szavazat)

A szóbeli bántalmazás (verbal abuse) illetve magyarul hivatalosan a 'szóverés' minimum két szempontból nagyon érdekes és fontos téma szerintem. Egyfelől, tudjuk, hogy MINDEN fizikai bántalmazást megelőz a szóbeli. A fizikai bántalmazás mechanizmusa ez: először szóbeli bántalmazással rombolják le az áldozat önbecsülését. Ismerek olyan esetet, ahol 20 évig megállt szóban a bántalmazó és a fizikai ezután kezdődött. 

Másfelől, hihetetlenül elterjedt a jelenség (néha úgy érzem Magyarországon extra módón), ha egyszer az ember elkezdi figyelni és beazonosítani ezeket, megdöbben. Három dolgot még fontos tisztázni: mindannyian bántalmazunk szóban, de ettől még nem válunk bántalmazóvá, ugyanúgy ahogy alkoholisták sem leszünk heti 3 pohár bortól. Természetesen a jelenség tudat alatt működik, nem tudatosan csináljuk. A direkt negatív kommunikáció (hülye vagy) nem minősül szóverésnek. A szóverés arra irányul, hogy a másikat magunk alá gyűrjük, erősnek érezzük magunkat, és érezzük a hatalmat a másik felett. Ebből következik, hogy aki szóver az gyengének és bizonytalannak érzi magát.

 

Meg lehet figyelni, hogy olyankor még gyakoribb ha (zavaró) érzelmi helyzet van. Több fajtája is létezik: szerintem, ami nálunk a legmenőbb, az a viccnek álcázott szóverés, vicceink nagy része ilyen. Mi van, depressziós a fodrászod? Meg lehet figyelni, hogy sokszor különösen férfi társaságban szinte kizárólag egymást bántalmazva (lenyomva) kommunikálnak. Sajnos nálunk nagyon nagy kultúrája van az egymást bantó viccelődésnek...

 

Tipikus még például a másik tevékenységének lekicsinylése vagy az áldozat összezavarása. Része a szóbeli bántalmazásnak a tagadás, ami még jobban összezavarja és hülyének állítja be az elszenvedő felet. Én magam, előfordulás szempontból, kétfélét figyeltem meg: az egyik, amikor valaki bizonytalan valami általános dolog miatt, és ezért mindenkit össze-vissza bántalmaz a környezetében. A másik pedig két ember kapcsolata és pillanatnyi kapcsolódása. Én ismerek olyat, aki csak engem nem szóver... persze ebben pár év szeretet-munkája benne van.

 

Saját tapasztalataim szerint a legbiztosabb védekezés a szeretet. Aki szóver, bizonytalannak érzi magát, érzelmileg frusztrált helyzetben van, ha ezt meg tudjuk szüntetni, nem kell ezzel védekeznie, nem fogja már úgy érezni, hogy felül kell kerekednie rajtunk. És a legfontosasabb persze: az önvizsgálat...

 

Te milyen gyakran szóversz? És kiket?

Egy könyv amit szerintem mindenkinek el kéne olvasnia: Patricia Evans: Szavakkal verve

 

Még több a pszicho téma Krisztától: http://krisztajeghegye.blogspot.hu/

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 1150 alkalommal

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.