Álszent, erkölcsös felszín alatt rejlő mocsok

Írta: Nőkorszak
Értékelés:
(0 szavazat)

Utálta a technikát, nem is nagyon használta. Fricskázta az egyházat, ateista volt, és azt mondta, köszöni az Istennek, hogy még ateista lehet. A filmjeiben megjeleníti a legfelháborítóbb problémákat, ami az emberi társadalmat mélyre süllyeszti, az indokolatlan kegyetlenséget, az igazságtalanságot, a vallási túlbuzgóságot, annak visszásságait, és persze az erotikát. Háborog, hogy nem értik, mit akar mondani, éljenzik, ujjonganak, miközben a közönségnek fogalma sincs, hogy miről szól a történet. Luis Buñuel Portoles olyan filmrendező, aki képes volt  megbotránkoztató, szürreális, kis költségvetésű művészfilmekkel világhírre szert tenni. 

Iszonyú sokat lehetne írni Buñuelről, hiszen olyan alkotó volt, aki valami különlegeset adott a világnak, különleges gondolatokat, különleges filmeket, képeket. Minden kornak megvannak a maga haladó eszmét valló tudósai, művészei, akik akkor őrültnek látszanak, csak az utókor deríti ki róluk, hogy zsenik voltak. (Egyébként ezt is egy szűk réteg dönti el, úgyhogy jobb, ha mindenki a saját véleményére hagyatkozik.) Buñuelről már saját kora is tudta, hogy nem mindennapi filmrendező, nem hagyományos értelemben vett művész. A célja a figyelemfelkeltés, a botrány, a nyugodt, erkölcsös, álszent felszín alatt rejlő mocsok, és visszásság feltárása, bemutatása volt.

 

Buñuel úgy alkotott, hogy még véletlenül se lehessen megvádolni azzal, követi a szabályokat, követi az előtte alkotók útmutatásait, vagy kitaposott ösvényét. Ő mást akart, és ezt maradéktalanul elérte. Az Andalúziai kutya, melyet Dalíval közösen hozott létre, jó nagy botrányt okozott. A sznob közönség viszont kitörő ujjongással fogadta, amin Buñuel felháborodott, azt mondta, hogy nem értették meg a mondanivalóját, mert ezek az ostobák mindenen ujjonganak, ami új, vagy szokatlan, és nem néznek a mélyére, hiszen a történet valójában egy kétségbeesett szenvedélyes bujtogatás gyilkosságra.

 

Elkészítette az Aranykor című filmet, mely de Sade márki írásai alapján készült. Elképzelhető a fogadtatása egy olyan alkotásnak, ami erősen vallás- és burzsoáziaellenes. Buñuel célja a megbotránkoztatás volt, és ez jól sikerült. Szélsőjobboldali radikális csoportok támadták meg a vetítőhelyeket.

Amerikában és Mexikóban is alkotott. Igazi otthona Mexikó volt. Itt rendezte Az elhagyatottak című filmjét, mely a szürrealizmus mintapéldája.

1960-ban visszatért Spanyolországba, és elkészítette a Viridianát, melyet a spanyol hatóságok egyházellenesnek találtak és ellehetetlenítették a bemutatását. Mégis sikerült kicsempészni a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra, ahol elnyerte a fődíjat.

 

Dali megszakította a barátságukat, mert azt mondta, hogy Buñuel ateista és kommunista. Nem is tévedett, Buñuel maga is elismerte.

A legtöbb filmjében megjelenik az egyház, mint a korrupció, önáltatás, önhazugság megformálója. Néhány példa jól mutatja a véleményét, az Aranykorban egy püspök kiugrik az ablakon, A burzsoázia diszkrét bájában egy pap az utolsó kenet feladása után lelövi a haldoklót, a Tejút című filmben egy anarchista álmában lelövi a pápát.

 

Látható, ha az archetipikus képeit megfigyeljük, hogy a szürreális, kegyetlen, vagy éppen a többségi társadalom szerint mocskos, erkölcstelen, sok esetben titkos, vagy nézhetetlen (gyermek megerőszakolása) szimbólumok sora alkotja filmjeit.

  • betegség, maradandó sérülések: megalázott vakok, értelmi fogyatékosok, törpék, tolókocsisok
  • csonkított testrészek: borotvával kettévágott szem, megvakítás, levágott kezek, amputált láb
  • maszturbáció, megerőszakolás, szeretkezés
  • leselkedés
  • álomképek, álomhangulat, álomfejtés, szürrealista képek
  • lábfétis, vér, lábmosás, lábcsók – adóráció, gyaloglás, cipők
  • papok – bolondok vagy álszentek, közönyösek, megváltók
  • gyermekek, akiket megerőszakolnak, megvernek, megölnek
  • uralkodó apák, megrontó nagybácsik és anyák, önkényeskedő háziurak
  • vándorút, zarándokút, utazás
  • zárt és nyitott, természetes és mesterséges terek labirintusa, álomszerű városok, szűk sikátorok
  • zenélő doboz, szekrény, WC

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 771 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. február 22., péntek 09:19

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Álomjárvány terjed a celebek között

    Celebgyerek invázió készül karácsony és újév között az Álomutazó című mesemusicalra. A sztárcsemeték már nagyon várják, de úgy tűnik, egy-két

    Bővebben
  • A franciák cenzúrázták A szürke ötven árnyalatát

    Dühöngenek a francia tévénézők, mert a TF1 csatorna kerek 15 percet kivágott A szürke ötven árnyalatából, természetesen a szexjeleneteket.

    Bővebben
  • Döbbenetes hasonlóság: Ők Elvis Presley unokái!

    Elvis két felnőtt unokája, Riley és Benjamin Keough le sem tagadhatnák, hogy a Király vére csörgedezik ereikben. Ahogy idősödnek a

    Bővebben
  • Testbeszéd- Miért babrálja állandóan a haját Meghan Markle?

    Mindannyunknak vannak félelmei és ehhez köthető “rossz” szokásai. Néhányan a körmüket rágják, míg mások folyton karbatett kézzel állnak. Ami pedig

    Bővebben
  • Király Viktor- alsógatya nélkül nem megy

    Mindig ad borravalót a szálláshelyen, ha csak teheti, a párjával utazik, és az alsógatyát ki nem hagyná a bőröndből Király

    Bővebben
  • Zoltán Erika: "Szeretem, hogy Maminak hívnak!"

    Zoltán Erikát nem kell bemutatni - 1986-ban, mindössze 24 évesen Szerelemre születtem című dalával lett közönségkedvenc az Interpop Fesztiválon, és azóta is

    Bővebben
  • Forró hangulatú bulival búcsúztatta az őszt a Miss Balaton

    Szombat este több száz meghívott bulizott a Miss Balaton Winter Party-n, köztük Epres Panni, Dukai Regina, Iszak Eszti, Dobó Ági,

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.