A sport nem illik egyetlen hölgyhöz sem

Írta: Nőkorszak 2017. május 31., szerda 01:00
Értékelés:
(0 szavazat)

A francia báró, Pierre de Coubertin az 1880-as években az ókori görög olimpiákkal kapcsolatos régészeti feltárások hatására elhatározta, hogy újjáéleszti az olimpiai játékokat. A megalakult NOB 1896-ra Athénba tűzte ki az első újkori olimpiát, amelyen azonban Pierre de Coubertin meggyőződése szerint a nőknek semmi keresnivalójuk nem volt, ezért egyetlen sportágban sem indulhattak. 

Óvni kívánta a hosszú évezredek alatt beidegződött hagyományos nemi szerepköröket, és eszerint a sport nem illik egyetlen hölgyhöz sem. A báró még halála előtt két évvel is azt nyilatkozta a női sportolásról:

"A nők feladata az olimpiai játékok alatt ugyanaz, mint az ókorban: a győztes férfiak megkoronázása a babérkoszorúval."

Különösen a női atlétika állt távol tőle, és nem véletlen, hogy éppen lemondása után, az 1928-as amszterdami olimpiára vették fel a női atlétikai számokat. 1900-ban a Párizsban megrendezett világeseményen jelentek meg az első női versenyzők. 997 indulóból 22 hölgy résztvevő volt, akik a tenisz, golf, krokett (croquet), lovaglás és vitorlázás sportágakban méretettek meg.

Az 1920-as évektől kezdődően a "nőkérdés" visszatérő témája lett a NOB-üléseknek,

elkezdtek foglalkozni a nőnek az "olimpiai családban" betöltött szerepével. Nem kevéssé köszönhető mindez a bátor, evezősportokat kedvelő Alice Milliatnek, aki korábban már több női sporteseményt szervezett, és 1921. október 31-én megalapította a Federation Sportive Féminine Internationale-t (FSFI). A szervezet nem fogadta el a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (NASZ) döntését, mely szerint a közelgő 1924-es párizsi olimpián, atlétikai számokban nem indulhatnak női versenyzők.

Az FSFI 1922-ben Párizsban Women Olympic Games néven megtartotta saját játékait.

5 nemzet, Csehszlovákia, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és az Egyesült Államok 77 versenyzője állt rajthoz 11 versenyszámban. 1926-ban Svédország adott otthont a női olimpiának, ahová már 9 ország 100 versenyzője érkezett meg. A NOB és a NASZ azonban megkereste Milliat-t és kérték, ne használja rendezvénye nevében az "olimpia" szót, cserébe megengedték, hogy az 1928-as amszterdami olimpián 10 atlétikai számban állhassanak rajthoz női sportolók. Milliat a női sportverseny nevét Női Világjátékokra (Women's World Games) változtatta, de legnagyobb csalódására 1928-ban a nők csak 5 atlétikai versenyen vehettek részt az olimpián, azokban is csak kísérleti jelleggel.

Válaszul az FSFI megrendezte a harmadik női világjátékot 1930-ban Prágában 17 ország 200 versenyzőjével.

Négy évvel később, 1934-ben 19 ország 200 női résztvevőt küldött a londoni versenyre, miközben már tárgyalások sorozata folyt az FSFI és a NASZ között. Végül abban állapodtak meg, hogy a NASZ átveszi az irányítást a nemzetközi női atlétikai versenyek felett, elismeri a nők addigi versenyeredményeit, és az olimpiai játékokon támogatja újabb versenyszámok megnyitását a hölgyek előtt. Az FSFI ezután nem rendezett több versenyt, de - érdekes módon - a szervezet a mai napig nem oszlatta fel magát hivatalosan.

 

Forrás: MTVA

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 405 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. május 31., szerda 13:56

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Álomjárvány terjed a celebek között

    Celebgyerek invázió készül karácsony és újév között az Álomutazó című mesemusicalra. A sztárcsemeték már nagyon várják, de úgy tűnik, egy-két

    Bővebben
  • A franciák cenzúrázták A szürke ötven árnyalatát

    Dühöngenek a francia tévénézők, mert a TF1 csatorna kerek 15 percet kivágott A szürke ötven árnyalatából, természetesen a szexjeleneteket.

    Bővebben
  • Döbbenetes hasonlóság: Ők Elvis Presley unokái!

    Elvis két felnőtt unokája, Riley és Benjamin Keough le sem tagadhatnák, hogy a Király vére csörgedezik ereikben. Ahogy idősödnek a

    Bővebben
  • Testbeszéd- Miért babrálja állandóan a haját Meghan Markle?

    Mindannyunknak vannak félelmei és ehhez köthető “rossz” szokásai. Néhányan a körmüket rágják, míg mások folyton karbatett kézzel állnak. Ami pedig

    Bővebben
  • Király Viktor- alsógatya nélkül nem megy

    Mindig ad borravalót a szálláshelyen, ha csak teheti, a párjával utazik, és az alsógatyát ki nem hagyná a bőröndből Király

    Bővebben
  • Zoltán Erika: "Szeretem, hogy Maminak hívnak!"

    Zoltán Erikát nem kell bemutatni - 1986-ban, mindössze 24 évesen Szerelemre születtem című dalával lett közönségkedvenc az Interpop Fesztiválon, és azóta is

    Bővebben
  • Forró hangulatú bulival búcsúztatta az őszt a Miss Balaton

    Szombat este több száz meghívott bulizott a Miss Balaton Winter Party-n, köztük Epres Panni, Dukai Regina, Iszak Eszti, Dobó Ági,

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.