A Vámpírgyilkosság az egyik legrejtélyesebb bűntény, mely valaha történt. Iszonyú kevés az információ róla, a lexikonok is tömören írják le a történteket. A gyilkos kiléte ismeretlen, pedig az eset misztikus körülményei biztos, hogy felkeltették az akkori nyomozók kíváncsiságát, és mindent megtettek az ügy felderítéséért. 

Az mindenki számára világos, hogy napjainkban a vámpíros filmek reneszánszukat élik. Romantikus, lovagias figurák harcolnak a gonosz ellen, ami vagy aki sok esetben nem a vámpír, vagy démon, hanem maga a halandó ember. 

Nem csak a szúnyogok keserítik meg az életünket, és teszik élvezhetetlenné a szabadban való tartózkodást, kirándulást, hanem a kullancsok is. Mindkettő terjeszthet betegséget. Az igazi kirándulószezon előtt jó, ha beoltatjuk a gyermekünket és magunkat is a kullancs által terjesztett agyvelő és agyhártyagyulladás elleni védőoltással. 

Nem kétséges, a vámpír filmek reneszánszát éljük. Eredetileg, még Nosferatu, vagy a Lugosi Béla által megformált Drakula gróf ronda volt, és ijesztő, a körme tíz centis, a foga is, és éjfélkor szűz lányok vérével táplálkozott. Brrr. A mai vámpírok sokkal kulturáltabbak. Sokkal. És pláne szebbek. Mi több! Szebbnél szebbek! A legújabb vérszívós filmekben olyan fickók alakítják a pokolfajzatokat, akiknek az ember lánya szó nélkül felajánlaná a nyaki ütőerét, vagy mását.

Olthatatlan vágyat éreznek mostanában az emberek a romantika iránt. Mivel azonban a 19. századi irodalom már nyálasnak és ósdinak számít a mai fiatalok körében, ezért a 21. századi írók megteremtik nekik az újkori romantikát, ami horror, borzongás és szerelem egyvelege, hogy kielégítsék a közönség mindenféle irányultságát. Vagyis meglegyen a filmben, regényben a misztikum, a vér, a szerelem, a félelem, a gyilkolás és ezáltal persze a halál. Jó esetben a negatív hős patkol el, na persze, hiszen ezek mesék, romantikus, hapienddel végződő sztorik, aminek a végén az olvasó vagy néző lelke kielégülést nyer, és boldogan nyugtázhatja, hogy a jó elnyerte jutalmát, a gonosz pedig a büntetését, ahogy annak lennie kellene az életben is.

Gyerekkoromban rettegtem Drakulától. Persze, hogy nem a szüleim engedték meg, hogy megnézzek egy Lugosi Béla filmet, hanem az NDK-s vendéglátóim, akiknél csereüdülésen voltam 1984-ben. Ott nem vették olyan szigorúan azt, hogy mire bambulhat a gyerek és mire nem, én meg kiskamasz lévén mindenre fogékony voltam, amit itthon nem volt szabad. Többek között nem nekem való filmeket néztem, mert a cserekislánynak fülgyulladása volt, így beszorultunk a panelba három hétre.