2017. november 13., hétfő 09:40

5 könyv, amit novemberben el kell olvasnod!

A november igazán szép termést hozott. Olyan könyvek jelentek meg, melyeket nem hagyhatunk ki, egyszerűen muszáj elolvasnunk. 

Kategória: Könyv
2017. november 12., vasárnap 10:50

Megjelent a Shirzan szerelme!

"Annyira szerelmes voltam ebbe a műfajba, hogy nem is tudtam volna elképzelni, hogy mást írjak, mint történelmi regényt. Nagyon szeretem azt, amit egy ilyen regény adni tud az embernek: egyszerre tanít, szórakoztat, és tökéletesen alkalmas arra, hogy elrepítsen bennünket egy másik világba, egy másik korba, teljes kikapcsolódást biztosítva." - vallja Budai Lotti, akinek második regénye, a Shirzan szerelme - Ágyas és úrnő a napokban jelent meg. 

Kategória: Könyv
2017. november 10., péntek 12:50

Borsa Brown: Az Arab fia könyvpremier

Borsa Brown új regényével, Az arab fia című könyvvel lezárult az al Szudairi család története. A befejező rész premierjére olyan tömeg érkezett meg az Álomgyár Könyvesbolt elé, hogy kihívás volt a járdán közlekedni. 

Kategória: Könyv
2017. október 31., kedd 08:48

Tasmina Perry : Ház ​a Naplemente-tónál

Az ősz beköszöntével nincs is kellemesebb, mint egy jó könyv társaságában eltölteni a hűvös estéket vagy az esős napokat. A XXI. Század Kiadó gondozásában megjelent Tasmina Perry regénye pedig tökéletes választás. A borító és a fülszöveg alapján egy könnyed, szerelmi történetet vártam a csodás és napfényes Casa D'Orban.

Kategória: Könyv
2017. október 26., csütörtök 09:14

Ezres tömeg várta Borsa Brown új regényét

Nagy érdeklődéssel mentünk el Borsa Brown új regénye, az Az arab fia könyvbemutatójára. Már az előzetes számok is azt mutatták, hogy rengetegen lesznek kíváncsiak a sorozat legfrissebb tagjára, de ekkora tömegre még mi sem számítottunk.

Kategória: Könyv
2017. szeptember 28., csütörtök 06:41

Álomból született vérfagyasztó krimi

Nem túlzás azt állítani, hogy már nagyon régóta vágytunk és vártunk egy igazán jó magyar krimire. Cserjési Petra Halott barátnők című krimije egy igazi körömrágós, bűnnel és hazugságokkal átitatott történet. Pontosan olyan, amilyennek egy kriminek lennie kell. 


Kategória: Könyv
2017. szeptember 14., csütörtök 08:51

Álmaim cukrászdája

Ragacsos kakaós csiga, friss croissant, isteni csokoládétorta. Legyen sós vagy édes, a süteményeknek lehetetlen ellenállni.

Kategória: Könyv

Manapság, ha hibát követsz el társaságban, például nem tudod, hogyan köszönj valakinek az utcán, esetleg elfelejted, hogy az adott ételt milyen evőeszközzel illik enni, csupán magadat dorgálod le a szerencsétlenkedésedért.

Kategória: Könyv
2017. augusztus 24., csütörtök 08:24

Anne L. Green: Az izgalmakat már csak papíron élem

Anne L. Green romantikus-erotikus regényei olyan népszerűek, hogy megjelenésük után pillanatok alatt elfogynak a könyvesboltok polcairól. A rendkívül közvetlen és főleg közlékeny írónő korábban meglehetősen furcsa munkát végzett.

Kategória: Könyv

Minden könyvmoly számára ismerős a régi könyvek szívmelengető, jellegzetes illata.

Kategória: Könyv
1. oldal / 6

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akik idősebbek, mint gondolnád

    Hollywood tele van titkokkal. Elég, ha a nem régiben kirobbant szexuális zaklatás botrányra gondolunk, ami jó néhány olyan nagy nevet

    Bővebben
  • Melyik kedvenc hírességed lett 50 éves 2017-ben?

    A legtöbb embernek az 50. születésnap egy hatalmas fordulatot jelent az életében. Hiszen akárhogyan nézzük ez egy fél évszázad.

    Bővebben
  • 15 híresség, akik még viccesebbé tették a rajongói fotókat

    Azt mondják sosem kéne az ideáloddal találkoznod. A legtöbbször csalódnak az emberek, miután megtörténik a “nagy” találkozás, hiszen rájönnek, hogy

    Bővebben
  • Nyereményautója motiválta a Miss Balaton győztesét

    Rákos Lili fejére még augusztusban került fel a Miss Balaton koronája. A fiatal királynő most nyereményautóját is átvehette, ugyanis megszerezte

    Bővebben
  • Lilu saját websorozatával hódítja meg az online világot

    Lilu mindig is kereste az új kalandokat és kihívásokat. Szépségtippeket bemutató kisvideóit a Youtube-on láthatjuk november 9-től. Tévés fronton megannyi siker

    Bővebben
  • Ilyen volt a 2017-es MTV Europe Music Awards

    Egy pezsgő világváros, több ezer rajongó és Európa legrangosabb zenei díjátadója – óriási bulival ünnepelték a zeneipar legjobbjait vasárnap este

    Bővebben
  • 5 dolog, amit nem tudtál Hugh Hefnerről

    Hugh Hefner korszakalkotó tevékenysége nagy hatást gyakorolt az egész világra. Rengeteget tett hozzá, hogy megdőljenek a szexualitást övező tabuk, kiállt

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.