Színházban a lányommal - Pillanatfelvétel

Írta: Gombos Tünde 2017. május 11., csütörtök 03:59
Értékelés:
(0 szavazat)

Egy ideje már tolta az arcomba a közösségi oldal a Pillanatfelvétel hirdetését. Ahány reggel csak beléptem, rám köszönt a fotóról a Pokorny-Bereczky páros.

Húsvét vasárnapra invitáltak. Gondolom, kizárólag az időpont miatt akadt még szabad hely. Úgy egy hét után nem bírtam tovább ellenállni, elcsábultam és megvettem a jegyeket. És hű de jól tettem! Nem mintha ez lenne a fő érv az előadás mellett, de már maga az Átrium Film-Színház is egy jó hely, rengeteg ülőhellyel a méretes előtérben, a büfénél. Nem sok színházban lehet ilyen kényelmesen várakozni a kezdésre. És akkor még nem is említettem a büfében kapható isteni szendvicset! Na, de térjünk a lényegre!

A Donald Marguiles által írt Pillanatfelvétel eredetileg egy Broadway darab,

amit Magyarországon közel egy évvel ezelőtt fergeteges szereposztással vittek színpadra az alkotók. A női főszereplő, Sarah (Pokorny Lia), egy sikeres és elismert haditudósító fotós, aki súlyos sérülésből lábadozva, több havi kórházi tartózkodás után tér haza a Közel-Keletről. A férfi főszereplő, James (Bereczki Zoltán), Sarah párja, újságíró, boldogan ugrálja körül szeretett nőjét, hogy minél inkább megkönnyítse a felépülését. A harmadik szereplő, a páros régi barátja, Richard (Seress Zoltán), egy újság szerkesztője, aki mind Sarah fotóit, mind James írásait hivatott a publikum elé tárni, és a negyedik szereplő, Mandy (Kurta Niké), Richard fiatal, nem túl bonyolult, rózsaszínke-naivka szerelme.

A történet napjaink Brooklynjában játszódik és két, egymásra tekeredő szálon fut.

Egyrészt bepillantást nyerünk egy háborús övezetben dolgozó fotóriporter munkájába és szembesülünk olyan erkölcsi kérdésekkel, hogy meddig is van joga elmenni az eseményeket megörökítő fotósnak. Egyáltalán: joga van mások szenvedéséről tudósítani? Vagy éppenséggel kötelessége a tudósítás még olyan áron is, hogy tevőleges segítségnyújtás helyett „csak” a fényképezőgépét kattintgatja? Másrészt, ezt a háborús fotós szálat körbeszőve, megismerjük a nagyon különböző beállítottságú Sarah és James cseppet sem konfliktusmentes kapcsolatát.

Lehet boldog együtt a folyton nyughatatlan, küldetéstudattól vezérelt Sarah és a békés családi életre, meghitt otthonra és gyerekekre vágyó James?

Lehetséges kilépni a bőrünkből a társunk kedvéért? Megbocsájtható és túlléphető, ha a páros egyik tagjának egyszer fontos volt egy „harmadik”? Kíméletlen őszinteséggel zúdultak ránk ezek a kérdések és jó néhányszor fájtak a bennünk megfogalmazódott, súlyos válaszok. A döbbent nézőtérről sokszor pisszenés sem hallatszott.

De senkit ne riasszon el a Horgas Ádám rendezte darab komolysága, fel van az lazítva számtalanszor egy kis könnyed humorral. A könnyedség és komolyság jól eltalált elegye elképesztő élményt okozott! A darab annyira magába szippantott, hogy időnként arra eszméltem, hogy jé, színházban ülök, és csak nézem a történéseket, de benne azért mégsem vagyok! Szóval, nézzétek meg bátran a Pillanatfelvételt (már ha sikerül jegyet szereznetek)! El fogtok hullatni jó néhány könnycseppet és kacajt, és garantáltan úgy jöttök ki az Átriumból, hogy ezt kár lett volna kihagyni!

Ja, és nyugodtan vigyétek magatokkal a nagykamasz gyereketeket ti is, az én tizenhét éves lányomnak is piszkosul tetszett!

Gombos Tünde író regénye, a Szerelemtánc, a Book24 oldalán is elérhető!

Fotó: Gombos Tünde

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 748 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. május 11., csütörtök 08:11

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.