Miért nem vált a rózsaszín a fiúk színévé?

Írta: Kurucz Enikő 2017. október 09., hétfő 08:12
Értékelés:
(0 szavazat)

Annyira beleivódott az agyunkba, hogy a rózsaszín a lányok színe a kék pedig a fiúké, különösképpen, amíg még gyerekek. De ez nem volt mindig így.

Ha rózsaszínbe öltözteted a fiadat, egészen biztosan megszólják majd, hogy túl maszkulin típus. A színszakértő és előadó Gavin Evans azt mondta, hogy a késői 19. és korai 20. században voltak olyan reklámok, melyek azt sugallták az anyukáknak, hogy csak akkor öltöztessék a fiaikat rózsaszínbe ha azt akarják, hogy maszkulinok legyenek. Illetve öltöztessék lányaikat kékbe, hogyha azt akarják, hogy femininné váljanak.
Gavin szerint:



“Ez egy olyan tanács volt, ami nagyon megosztotta az embereket, talán ez az egyik fő oka, hogy a rózsaszín a lányok színe lett. A kék szín Európa egyes részein már régóta nőies színnek számít, hiszen ez volt Szűz Mária ruhájának egyik feltételezett színe.”

A rózsaszín Gavin szerint a férfias vörös kisfiús változatának tekinthető. Szernite a hirdetési, marketing ügynökségek felelősek a változásért.

“Fokozatosan alakult ki ez a változás a 20. század közepén. 1950 körül volt egy hatalmas kampány több reklámmal, melyekben az ügynökségek a rózszaszínt kizárólag női színként tüntették fel.”



 A Színes Történtet című könyvében elmagyarázza, hogy a kúltúráktól függően a színekkel kapcsolatos véleményeket, jelentéseket és tényeket azért nyomon követjük. Például az angolszász világban a halál és az irigység egyik szimbóluma a zöld szín. De mint a rózsaszín és a kék szín esetében is láthatjuk, ezek a teóriák mindig változnak.

Ki tudja? Lehet egy napon újra "divatba jön" rózsaszínbe öltözteni a fiúkat.

 

Forrás:indy100

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 53 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. október 09., hétfő 10:20

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Radics Gigivel bújt ágyba Varga Viktor

    Varga Viktor már egy hete a betegágyat nyomja, de egy klipforgatás miatt erőt vett magán és felkelt.

    Bővebben
  • Kit Harrington elszúrta a lánykérést

     Amikor az eljegyzésről esik szó, mindig hatalmas nyomás van az emberen, hogy ez egy örökre emlékezetes, tökéletes pillanat legyen. Ez

    Bővebben
  • Peller Mariann: „Az én párom a legszuperebb apuka!”

    Peller Mariann párja igazi álomférj és mintaapa. Mikor kisebbik fiuk, Szilveszter egy éves lett, úgy alakult a helyzet, hogy ő

    Bővebben
  • Miért szinglik a szépségkirálynők?

    A Nemzet Szépe szépségverseny győztesei sok mindenben különböznek, de egy dologban hasonlítanak egymásra: mindketten egyedülállóak. Özer Nóra és Kis Gabriella

    Bővebben
  • Gyermekotthonban segédkeztek a Morning Show műsorvezetői

    Szombaton is együtt kezdte a napot Pataki Zita, Stohl András és Janklovics Péter. A Morning Show házigazdái ezúttal a Szátoki

    Bővebben
  • Marton Adrienn: Halálfélelmem volt a forgatáson

    Szakadó esőben és csúszós szerpentinen kezdett el gurulni alatta az autó. Marton Adrienn, a LifeTv Édes élet Toszkánában című műsorában

    Bővebben
  • Szakmát váltott egy napra Hajas László

    Mesterszakács lett a mesterfodrászból. Hajas László egy teljes napra átvette Wossala Rozina sztárséf helyét a Kishusom nevű éttermében. A mesterszakács

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.