Budai Lotti: Szerelmes voltam a műfajba Kiemelt

Írta: Kurucz Enikő 2017. szeptember 07., csütörtök 07:14
Értékelés:
(0 szavazat)

Budai Lotti nem aprózta el első könyvének megjelenését, nyomban két vastag kötettel indított. A regény kiváló értékeléseket kapott eddig, amit elsőkönyvesként ritkán ér el egy szerző, pláne történelmi romantikus kategóriában.

Miért történelmi regény írásába vágtál bele?

Annyira szerelmes voltam ebbe a műfajba, hogy nem is tudtam volna elképzelni, hogy mást írjak, mint történelmi regényt. Nagyon szeretem azt, amit egy ilyen regény adni tud az embernek:

egyszerre tanít, szórakoztat, és tökéletesen alkalmas arra, hogy elrepítsen bennünket egy másik világba, egy másik korba, teljes kikapcsolódást biztosítva.

Miért Borostyánszemű lett a címe?

Amikor megalkottam magamban a főszereplőm külsejét, eszembe jutott egy nagyon kedves barátnőm, akinek igencsak egyedi a megjelenése: vörösesszőkés göndör haja, és zöld szeme van, melyet aranypettyek tarkítanak. Az ő külsejét akartam egy szóval megragadni, és azonnal a borostyánkő jutott az eszembe.

Mikor jelent meg a regényed?

2016 novemberében. És azért lett egyből két kötetes, mert a cselekmény terjedelme nagyobb lett, mint amire számítottam, azonban egy kötetre nagyon sok lett volna. A kiadóm is amellett döntött, hogy egyszerre adja ki a két kötetet.

Jogász vagy. Dolgozol a szakmádban?

Jogot végeztem. Már a szakmai gyakorlatom alatt jött az írás ötlete, vagyis a szakvizsgámig nem jutottam el.

Az apukám mellett dolgozom a családi ügyvédi irodában, és ő a legnagyobb rajongóm.

Borzalmasan tevékeny ember, a mai napig is rengeteget dolgozik, pedig már bőven nyugdíjazhatná magát. Nem az a típus, aki nyugalomba helyezkedik és nekilát olvasni, viszont amikor coming out-oltam a családban azzal, hogy írok, elkérte tőlem a kéziratot. Három nap alatt végzett vele, aztán azt mondta, hogy jó, csukjam be a gépet, mostantól csak annyit dolgozzak, amennyit muszáj, vagy amennyire szükség van, és menjek haza írni. Úgyhogy most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy dolgozom ugyan, mégis be tudom osztani úgy az időmet, hogy képes legyek az írásra is koncentrálni.

Miért éppen az 1680-as évek Franciaországába kalauzolsz bennünket?

Először megvolt a cselekmény magja. Ez egy olyan alapkonfliktus, melyet szabadon tudtam mozgatni a történelmi korok között. Egy olyan korhoz akartam nyúlni, amit viszonylag jól ismerek. Ebből az időszakból rengeteg regényt olvastam, persze, emellett azért kellett még hozzá kutatni.

Akkor találtam meg a “mérgezési botrányként” elhíresült ügyet, mely 14. Lajos uralkodása alatt robbant ki.

Nagyon jól illeszkedett a cselekményhez, melyet kitaláltam, és a kettőt összeszőttem. Így egy nagyon izgalmas bűnügyet tudtam megírni, mely egyelőre irodalmilag elég kevéssé kitárgyalt, ezáltal nem széles körben ismert.

A regényed első részének az alcíme: A kegyencnő hálószobája. Ez arra enged következtetni, hogy erotikában is bővelkedik a könyv.

Igen, van a regényben erotika, a barátnőim meg is lepődtek, hogy milyen szép számmal.

Az életnek is elkerülhetetlen része a szex, így szerintem egy jó regénynek is.

A cím azt is sugallja, hogy udvari környezetben játszódik, királyi ágyasokkal, intrikákkal, csábítással, és mindennel, ami ezzel együtt jár.

Elsőkönyves író vagy. Milyen fogadtatása volt a regényednek?

Nagyon jó visszajelzéseket kaptam, a blogomon és annak a közösségi oldalán számos olvasó keresett meg, hogy várják a következő regényt.

Nagyon sokan mondták azt, hogy filmszerű a történetvezetés,

azaz pont annyi történelmi részlet, annyi leíró rész van benne, hogy az ember el tudja képzelni a környezetet, de nem tömény, nem unalmas és fárasztó. Azt is mondták, hogy a történet egy nehéz nap végén remekül elringatta őket, kikapcsolódást nyújtott nekik.

Nem túl régen indítottad a Rizsporos hétköznapok című blogodat, mégis elérted, hogy már 12000 rajongót számlál a közösségi oldalon. Mit gondolsz, mit csinálsz jól?

Talán azért sikeres a blog, mert megpróbálom a történelmi érdekességeket könnyed, változatos stílusban tálalni. Mindig van benne egy kis divattörténet, egy érdekes személyiség, próbálom aktualizálni is, tehát nyáron fürdőruhatörténetről mesélek, télen szőrmekabátokról. Másrészt azért szeretik, mert sokan vágynak rá, hogy érdekességeket tudjanak meg a saját történelmünkből, olyan dolgokról, melyekkel annak idején egy történelem órát sokkal emberközelibbé, érdekesebbé lehetett volna tenni.

Mennyi kutatómunkát végeztél?

Jó sok könyvet olvastam hozzá,

főleg angolul, de ezt a korszakot elég jól ismertem. A könyvet másfél évig írtam, abból a kutatómunka nagyjából fél év lehetett.

Mit várhatunk tőled a jövőben?

A következő könyvem szintén két kötetes lesz,

egy teljesen új regény, teljesen új címmel, az Álomgyár Kiadó gondozásában.

Mivel azonban az előzőnek úgy lett vége, hogy a főszereplőim egy új országban egy teljesen új életet kezdenek, ezért őket viszem tovább. Aki csak ezt a regényt veszi a kezébe, annek is teljesen kerek egész lesz, és nem lesz hiányérzete. Angliában a Dicsőséges forradalom idején, illetve a Indiában, a nagy mogulok udvarában, háremében játszódik.

Budai Lotti új regénye, a Shirzan szerelme már előrendelhető a Bookline oldalán! 

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 393 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. szeptember 07., csütörtök 08:05

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Radics Gigivel bújt ágyba Varga Viktor

    Varga Viktor már egy hete a betegágyat nyomja, de egy klipforgatás miatt erőt vett magán és felkelt.

    Bővebben
  • Kit Harrington elszúrta a lánykérést

     Amikor az eljegyzésről esik szó, mindig hatalmas nyomás van az emberen, hogy ez egy örökre emlékezetes, tökéletes pillanat legyen. Ez

    Bővebben
  • Peller Mariann: „Az én párom a legszuperebb apuka!”

    Peller Mariann párja igazi álomférj és mintaapa. Mikor kisebbik fiuk, Szilveszter egy éves lett, úgy alakult a helyzet, hogy ő

    Bővebben
  • Miért szinglik a szépségkirálynők?

    A Nemzet Szépe szépségverseny győztesei sok mindenben különböznek, de egy dologban hasonlítanak egymásra: mindketten egyedülállóak. Özer Nóra és Kis Gabriella

    Bővebben
  • Gyermekotthonban segédkeztek a Morning Show műsorvezetői

    Szombaton is együtt kezdte a napot Pataki Zita, Stohl András és Janklovics Péter. A Morning Show házigazdái ezúttal a Szátoki

    Bővebben
  • Marton Adrienn: Halálfélelmem volt a forgatáson

    Szakadó esőben és csúszós szerpentinen kezdett el gurulni alatta az autó. Marton Adrienn, a LifeTv Édes élet Toszkánában című műsorában

    Bővebben
  • Szakmát váltott egy napra Hajas László

    Mesterszakács lett a mesterfodrászból. Hajas László egy teljes napra átvette Wossala Rozina sztárséf helyét a Kishusom nevű éttermében. A mesterszakács

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.