Gyerek

Gyerek (50)

Nem csak a te hibád, ha agresszív a gyereked!

Írta: 2017. augusztus 30., szerda 04:51

Nagyon furcsa, és érthetetlen, na, meg persze vérlázító is, ha azt látod, hogy az oviban az egyik gyerek folyton gyepálja a többit, beleértve a tiédet is, miközben teljesen rendes, kiegyensúlyozottnak látszó szülők gyermeke. Ne adj isten még kedveled is a szüleit - bár a gyereknek adnál néhány tockost, hogy ne bántsa a csemetédet -  és fel is teszed a kérdést, kitől tanulhatta ez a gyerek az agresszivitást, hiszen anyja, apja szelíd, gondoskodó ember? Lehet, hogy otthon ütik egymást a családtagok, és csak kifelé mutatják a nyugodt, szerető légkört? 

Mit nem mesélek a gyerekemnek este?

Írta: 2017. április 21., péntek 06:21

A minap a kezembe akadt egy mesekönyv. Örököltük, nem én vettem, de tulajdonképpen a képek alapján meg is vehettem volna, mert meglehetősen mutatós kivitel. Boldogan láttam, hogy végre nem a Disney rajzokkal, hanem egyedibb, színes, kellemes vonalvezetésű grafikával illusztrálták a könyvet. A kislányom a Hófehérkét szerette volna, én pedig nem ellenkeztem. 

Engedjük a gyereknek a gépezést?

Írta: 2017. november 08., szerda 05:24

Tiltakozhatunk a technika fejlődése, és főleg térnyerése ellen, de mi értelme? Nyilván tiltakoztak dédanyáink is, amikor az első autót meglátták, és tiltakoztak anno a gőzgép ellen is, aztán kényelmesen utaztak postakocsi helyett a vonaton, vagy szekér helyett autóban. 

A csecsemő megszületése pillanatától kommunikál a körülötte lévő emberekkel, elsősorban az édesanyával, hiszen leginkább hozzá kötődik. Nagyon fontos szerepe van a gyermek beszédfejlődésében az anya-gyermek kapcsolatnak. Mindig észre kell venni a kicsi beszédre adott reakcióit. 

Rossztanuló a gyereked? Lehet, hogy zseni!

Írta: 2017. április 19., szerda 01:13

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden rossztanuló zseni, de kutatás bizonyítja, hogy a 20 gyerekből 1-2 kiemelkedő intelligenciával rendelkezik, körülbelül másfél évvel haladja meg a korát, és ezek a gyerekek a legtöbb esetben rejtőzködnek, nem mutatják meg a tudásukat, sőt, általában ők a sereghajtók, a lustának látszó rossztanulók. Hogy miért? 

Miért nem tud rendesen olvasni a gyerekem?

Írta: 2017. október 21., szombat 05:14

Nagyon sok olyan gyermekkel találkozunk, akinek a beszédhibája mellett olvasás- vagy írászavara van. A szülőkben is felmerülhet a kérdés, vajon miért megy olyan nehezen – a sok gyakorlás ellenére is – az olvasás az én gyermekemnek?

Mennyit fuvarozzák az anyák a csemetéiket?

Írta: 2017. október 21., szombat 05:39

Amikor én gyerek voltam, a 70-es években, konkrétan semennyit. Oviba még elkísért a család valamelyik tagja, aztán iskolába már a házban lakó osztálytársammal együtt mentem, kézenfogva. Tomi lejött a nyolcadikról, bekopogott, felvettem a hátitáskámat, megfogtam a kezét, anyukám a lelkünkre kötötte, hogy el ne engedjük egymást, két puszi, aztán csá. 

Ezeket tedd, ha most lesz elsős a gyereked!

Írta: 2017. július 21., péntek 04:04

Azok a szülők, akik most készülnek első osztályba kísérni gyermeküket, valószínűleg szorongva gondolnak arra, vajon megtettek-e mindent annak érdekében, hogy sikeresen vegyék az akadályokat. Magukat próbálják nyugtatni, amikor megveszik a legszebb, legdrágább füzeteket, íróeszközöket, csinos táskát, pedig az eredményesség nem ezen múlik. 

Nem születik túl sok gyerek, az okokat nagyjából ismerjük. Bizonytalanra csak átgondolás nélkül vállal gyereket az ember, és most bizonytalanságban élünk. Nincs biztos munkahely, nincs biztos hitel, nincs biztos jövő. Ráadásul a többség későn is kezd bele a családalapításba, már nem heves húszéves fejjel vág neki "majd lesz valami" alapon, hanem megfontoltan, úgy, hogy nagyjából kiszámolja, hány gyereket képes felnevelni, taníttatni, támogatni megfelelő színvonalon, mielőtt megöregszik.

Hogy válasszunk tábort a gyereknek?

Írta: 2017. június 09., péntek 04:00

Rövidesen itt a nyári szünet. Ami a gyerekeknek örömet, a dolgozó szülőknek gondot jelent. Gyermekünk – akár kicsi, akár kamasz - szabadidejét megtervezni, megszervezni nem könnyű feladat, igen nagy figyelmet és energiát igényel, hiszen a vakáció alatt is biztonságban akarjuk tudni őket, és nem szeretnénk, ha „kulcsos” gyerekek válnának belőlük. Nem mindenki tud elutazni a nagyszülőkhöz, rokonokhoz sem. Gondoltak már a nyári táborokra? Milyen lehet egy jó tábor?

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.