Kreatív gyerekeket akarnak a magyar szülők

Írta: Kurucz Enikő 2017. szeptember 28., csütörtök 09:53
Értékelés:
(0 szavazat)

Havonta átlagosan 12 órányi extra foglalkozáson vesz részt egy magyar gyerek.

Tízből nyolc általános iskolás gyermek jár külön foglalkozásra, mely jellemzően sport, szakkör vagy művészeti elfoglaltságot jelent heti több mint három órában. A szülők célja mindezzel a több mozgás, a tehetség, valamint a kreativitás kibontakoztatása.

Utóbbiban ugyanúgy szerepet tulajdonítanak az iskolának, mint az okoskészülékeknek; többségük azt sem bánná, ha a pedagógus a tanórába beépítené az okostelefon-használatot.

Tízből nyolc magyar általános iskolás gyermek jár a tanórák után külön foglalkozásokra – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. A megkérdezettek 42 százalékánál hetente kétféle, 35 százalékánál mindössze egyféle elfoglaltságot takar a suli utáni kötelezettség, havonta azonban a gyermekek fele több mint 12 órát fordít plusz tevékenységre.
„A szülők célja világos: a gyermek mozogjon minél többet, valamint gondozza tehetségét, és fejlessze kreativitását. Utóbbiban azonban a szülő otthon is tud segíteni, például egy, a gyermek korosztályához illő játék kiválasztásával, mellyel szabadon és önfeledten tud foglalatoskodni, szemben például egy különórával” – árnyalta a képet Gyaraki Dávid.
Az iskola után a gyerekek leginkább sportolni (71%) vagy szakkörre (23%) járnak, de sokan választanak művészeti (21%), hangszeres vagy nyelvi (19-19%) foglalkozást is.
A felmérés alapján a hagyományos értelemben vett játékra továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a szülők: a gyermekek 96 százaléka napi rendszerességgel végez kreatív tevékenységet, például színezést, barkácsolást vagy akár bűvészkedést.

A kutatásból kiderült az is, hogy a magyar szülők az iskolai környezetben is igényt tartanának a kreativitás ösztönzésére, azonban kevés pedagógus alkalmaz erre megfelelő módszereket.

„A tanulási folyamat egyik legfontosabb eleme a kreativitás, és számtalan módszerrel lehet észrevétlenül is fejleszteni bármelyik tanórán, ha a pedagógus nyitott rá" – avatott be a részletekbe Balatoni József történelemtanár, a Felelős Szülők Iskolájának szakértője.
Egy digitális eszköz például nagyszerű lehetőség a tanár számára, mert általa színesebbé válhat a tananyag és arra fogékonyabbá tehető a diák, ráadásul mindeközben digitális nevelés is folyik, mely szintén fontos feladata az iskolának. A megkérdezettek 70 százaléka támogatná, ha gyermekének pedagógusa beépítené a tanórába az okostelefon-használatot, mivel a többség szerint a kütyük hozzájárulhatnak a kreativitás fejlesztéséhez. Az általánosiskolás-korúak – a kutatásban részt vevő szülők válaszai alapján – nagyjából egy órát töltenek okoskészülékek használatával egy nap.
„Az okostelefonnal, tablettel töltött percek száma a kor előrehaladtával nő, a tevékenységek viszont nagyjából állandóak: legtöbben játszanak (63%), zenét hallgatnak (42%) és videót néznek (40%) rajta”
– mondta el Gyaraki Dávid. „A szülők legfontosabb feladata, hogy kontrollált körülmények között engedjék használni az okoskészülékeket a gyermeknek, és ne váltsák ki velük a családi programokat, együttlétet, közös játékokat” – tanácsolta Balatoni József.

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 194 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. szeptember 28., csütörtök 10:01

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • A People magazin idén is megválasztotta a legszexibb férfit

    A People magazin 1985-től, minden évben megválasztja a legszexibb férfit. A kinézet azonban nem minden, hiszen számos tényezőtől függ, hogy

    Bővebben
  • 10 celeb, akik idősebbek, mint gondolnád

    Hollywood tele van titkokkal. Elég, ha a nem régiben kirobbant szexuális zaklatás botrányra gondolunk, ami jó néhány olyan nagy nevet

    Bővebben
  • Melyik kedvenc hírességed lett 50 éves 2017-ben?

    A legtöbb embernek az 50. születésnap egy hatalmas fordulatot jelent az életében. Hiszen akárhogyan nézzük ez egy fél évszázad.

    Bővebben
  • 15 híresség, akik még viccesebbé tették a rajongói fotókat

    Azt mondják sosem kéne az ideáloddal találkoznod. A legtöbbször csalódnak az emberek, miután megtörténik a “nagy” találkozás, hiszen rájönnek, hogy

    Bővebben
  • Nyereményautója motiválta a Miss Balaton győztesét

    Rákos Lili fejére még augusztusban került fel a Miss Balaton koronája. A fiatal királynő most nyereményautóját is átvehette, ugyanis megszerezte

    Bővebben
  • Lilu saját websorozatával hódítja meg az online világot

    Lilu mindig is kereste az új kalandokat és kihívásokat. Szépségtippeket bemutató kisvideóit a Youtube-on láthatjuk november 9-től. Tévés fronton megannyi siker

    Bővebben
  • Ilyen volt a 2017-es MTV Europe Music Awards

    Egy pezsgő világváros, több ezer rajongó és Európa legrangosabb zenei díjátadója – óriási bulival ünnepelték a zeneipar legjobbjait vasárnap este

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.