Amiről nem beszélnek a leendő nagymamák a lányaiknak

Írta: R.K.A. 2017. május 17., szerda 11:23
Értékelés:
(0 szavazat)

Azt mindenki tudja, hogy az anyaság maga a csoda, és soha semmi nem fog olyan jól esni, mint a saját gyermekünk ölelése. Ez tény, nem is lehet vele vitatkozni, meg nem is akarok, mert pontosan tudom, hogy milyen mérhetetlen az a szeretet, amit a saját csemeténk iránt érzünk. Nem lehet összehasonlítani semmivel, ez a szeretet szavakkal nem leírható.

Arról azonban ritkán szól a fáma, hogy a felemelő, mindent überelő érzelem mellett milyen nehézségekkel küzd meg egy első gyerekes anya, még akkor is, ha nincs semmilyen egészségügyi problémája. Hát még, ha van! De most vegyük az alap jót, és nézzük, miről nem beszélnek a leendő nagymamák a lányaiknak. 
Senki nem mondja el előre, hogy egy új anyának az első év nehéz. Nagyon nehéz. Nem rózsaszín a világ, hanem vörös a fáradt szemeidtől, sárga a babafostól, időnként tejfehér a bukástól. Senki nem mondja, hogy

az alvást felejtsétek el egy időre.

Biztosan azt hiszed, viccelek. Nem viccelek. Én is hallottam olyan gyerekről, aki első perctől végigaludta az éjszakát, de az szerintem városi legenda. Senki nem szól a folytonos aggodalomról, arról, hogy amint megérkezik a baba,

a friss anya  átváltozik paragéppé.

Nem tudod miért sír a gyereked? Hát, én se tudtam. Jól ki is készültem attól, hogy nem értem a jeleit. Fáj a hasa? Éhes? Beteg? Úristen! Valami komoly baja van? Biztos, ha nem tudom megnyugtatni fél óra alatt sem...
Az, hogy a hajad lóg, a mackód pecsétes és nem ettél egy rendeset azóta, hogy nálad járt az anyád, nekem nem fura.

Én is azt gondoltam, hogy topfitt anyuka leszek,

aki csiniben tologatja a babakocsit, és boldogan, kipihenten fecseg az anyukákkal a parkban. Helyette, noha valóban napi négy-öt órát voltam kint a gyerekkel (megszakításokkal persze), tréningben, összecopfozott hajjal, folyton azon imádkoztam, hogy a levegőn aludjon el, én pedig leülhessek egy padra, és nézhessek üveges szemekkel magam elé. Mert kint, a zötyögéstől, vagy ki tudja mitől, legalább jól aludt. Eszemben sem volt cseverészni, örültem, hogy végre csend van. 
Nem akarlak elkeseríteni, de amint véget ér a folytonos bömbölés, jön helyette más, ami halálra fáraszt. Először az, hogy

mindenhová képes lesz fel- és bekúszni,

folyton figyelni kell, mert mindent a szájába vesz, csikkeket, kis műanyag dolgokat előszeretettel, mindent leszed, lever. Aztán futhatsz utána, mert elkezd járni, és minden másodpercben ellenőrizni kell, hol van. Jó esetben nem bújt be a mosógépbe, és a tévéállványra sem mászott fel, hogy két tenyérrel üsse az LCD tévét. Aztán beszélni fog. Egyfolytában. Nem érted, hogy képes

egy levegővel két órán át hablatyolni,

mondjuk a Thomas a gőzmozdonyról, vagy ha kislány, akkor valamelyik tündérről, hercegnőről. Mindenesetre folyamatosan nyomja a dumát, ami tök cuki egy darabig, de amikor szeretnél egy perc csendet, és vécébe menekülsz, akkor se hagyja abba. Oda is utánad megy, rád nyitja az ajtót, megáll veled szemben, és tovább beszél. Egy cseppet sem zavarja, hogy te épp mondjuk pisilsz. Aztán következik az ovi, és a

két évig tartó makacs takony,

amivel hetente fertőződik felül a gyereked, és még jó, ha elkerülöd a fosós-hányós és a kiütéses betegségeket. Majd jön a többi, az iskola, a kamaszkor, melyekről még nekem sincs fogalmam.

Szóval nem lesz könnyebb, de te edzett leszel és laza. Egy idő után már jóltáplált is, mert kénytelen leszel a gyerek miatt normális kaját főzni, és meg fogod enni a maradékot. Én sem ettem meg soha, de amióta megszületett a lányom, megeszem. Hogy miért? Pedig nincs fóbiám a kidobástól, mégis megeszem. Ezért jóltáplált vagyok. Te is az leszel. Szóval nehéz. Ugyanakkor, ha mérlegelsz majd egy-két év múlva, azt fogod mondani, hogy

annyi örömöt, boldog, vicces, megható, különleges pillanatot ad a gyereked,

ami minden éjszakázást, fáradozást, aggodalmat megér, semmilyen más életért nem cserélnéd el a babafosos életedet.

Ugye tudod, hogy ő az egyetlen ember a világon, akinek te TÖKÉLETES vagy?

(Még egy darabig, aztán jön egy csaj, vagy pasi és lecsapja a kezedről, szóval most használd ki, hogy te vagy a legfontosabb ember az életében.)

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 484 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. május 17., szerda 11:23

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • Rákosi Lili nyerte a Miss Balaton 2017-et. Ti is neki adtátok volna a koronát?

    Szombat este látványos show keretében választották meg a Miss Balaton 2017 királynőjét és udvarhölgyeit. A 12 döntős szépség több körben

    Bővebben
  • Hihetetlen! Így nézett ki néhány éve az Instagram szexi sztárja

    Vannak olyan szerencsés emberek, akiknek jól áll a kor. Ez a réteg igen csekély, de Gianluca Vacchi, úgy tűnik, ezt

    Bővebben
  • Ma 61 éves a Szex és New York nagyszájú pasifalója Kim Cattrall

    Jöjjenek hát a születésnapi érdekességek.

    Bővebben
  • Falco sikeres volt és boldogtalan

    Falco zseniális volt és különleges, más, mint a többi akkori zenész, mind külsejével, mind zenéjével valami újat hozott. A botrányairól

    Bővebben
  • A fenékmarkolászás még belefér?

    A szexuális zaklatás mindennapos téma manapság. Lehet, hogy sokan csak legyintenek, amikor valaki azon háborog, hogy a főnöke belecsípett a

    Bővebben
  • A hónap pasija: Chris Hemsworth ma 34 éves!

    Chris Hemsworth ma 34 éves, ezért összegyűjtöttünk róla pár érdekességet.

    Bővebben
  • Kiss Ramónának még a sör is őrülten dögösen áll!

    Finomabbnál finomabb sörök és ínycsiklandó falatok – ezek játszották a főszerepet a Sör mi több rendezvényén, ahol Kiss Ramóna, Wossala

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.