Olyanok vagyunk, mint a nevünk? A név kötelez?

Írta: Nőkorszak
Értékelés:
(0 szavazat)

Mit árul el rólunk a keresztnevünk? Azt, hogy a szüleink jó ízléssel választottak, vagy azt, hogy éppen vicces kedvükben voltak, amikor bennünket vártak, esetleg a jellemünkre is rávilágít? Csak általánosságban beszélhetünk erről a témáról, mert láttunk már gyáva Győzőt, és ördögi Angélát, de bizony, kedves szülők, sok esetben a név kötelez.

Ma olvastam például, hogy a héten ünneplik névnapjukat a Csepkék és a Bátrak is. Azt mondják a nevek miszikájával foglalkozó értő, látó emberek, hogy nagyon figyeljünk arra, mire ösztönözzük nevével a gyermekünket, mert a Viktornak, vagy Győzőnek egész élete folyamán a győzelemre kell törekednie, egy percre sem nyugodhat meg, és boldogtalan lesz, ha valamiért nem sikerül mások fölé kerekednie. De például az Erzsébet sem biztos, hogy megfelelő név a mai világban, hiszen a jelentése szerint folyton mások érdekében cselekszik, másokat segít. 

 

Nos, visszatérve a hét érdekes neveire, a Csepke ugye kicsit, aprót jelent, ha ezt olyan kislány kapja, aki valóban pici, filigrán termet, akkor rendben is van, bár a név nem csak a külsőségeket jelöli, lehet valaki kicsi szellem, kicsi szívvel, akár kicsi aggyal... De mi történik, ha Csepke egy Brünhilda típusú leányzóvá serdül? A neve abban a pillanatban nevetség tárgyává teszi. 

 

A Bátor szintén nehéz eset, a jelentéséről nincs mit magyarázni, de ha valakinek állandó jelleggel bátran kell viselkednie, ha az óvónő rászól, hogy Bátor, légy bátor, felelj meg a nevednek, akkor Bátor lehet, hogy személyiségzavaros, visszahúzódó kisfiú lesz. 

 

A héten ünneplik a Lujzák is a névnapjukat. A név jelentése hírnév, háború. Talán folytonos csetepatéra számíthat életében, mindenért veszekednie, háborúznia kell? Ki tudja, mindenesetre a "háború" elég rossz ómen...

 

Vagyis nagyon fontos, hogy utánanézzünk, mit jelent a gyermekünk neve, és arra is érdemes figyelmet fordítani, hogy felnőtt korában is jól hangzik-e, mert például a Csepke név egy pénzügyőrnek vagy szívsebésznek egyszerűen komolytalan. 

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 2055 alkalommal

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akik idősebbek, mint gondolnád

    Hollywood tele van titkokkal. Elég, ha a nem régiben kirobbant szexuális zaklatás botrányra gondolunk, ami jó néhány olyan nagy nevet

    Bővebben
  • Melyik kedvenc hírességed lett 50 éves 2017-ben?

    A legtöbb embernek az 50. születésnap egy hatalmas fordulatot jelent az életében. Hiszen akárhogyan nézzük ez egy fél évszázad.

    Bővebben
  • 15 híresség, akik még viccesebbé tették a rajongói fotókat

    Azt mondják sosem kéne az ideáloddal találkoznod. A legtöbbször csalódnak az emberek, miután megtörténik a “nagy” találkozás, hiszen rájönnek, hogy

    Bővebben
  • Nyereményautója motiválta a Miss Balaton győztesét

    Rákos Lili fejére még augusztusban került fel a Miss Balaton koronája. A fiatal királynő most nyereményautóját is átvehette, ugyanis megszerezte

    Bővebben
  • Lilu saját websorozatával hódítja meg az online világot

    Lilu mindig is kereste az új kalandokat és kihívásokat. Szépségtippeket bemutató kisvideóit a Youtube-on láthatjuk november 9-től. Tévés fronton megannyi siker

    Bővebben
  • Ilyen volt a 2017-es MTV Europe Music Awards

    Egy pezsgő világváros, több ezer rajongó és Európa legrangosabb zenei díjátadója – óriási bulival ünnepelték a zeneipar legjobbjait vasárnap este

    Bővebben
  • 5 dolog, amit nem tudtál Hugh Hefnerről

    Hugh Hefner korszakalkotó tevékenysége nagy hatást gyakorolt az egész világra. Rengeteget tett hozzá, hogy megdőljenek a szexualitást övező tabuk, kiállt

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.