Könnyebb lesz az albérletben élők helyzete

Írta: stella
Értékelés:
(0 szavazat)

A kormány ügyintézést egyszerűsítő programjának köszönhetően 2013. március 1-jétől változtak a lakcím-nyilvántartással kapcsolatos szabályok. Az új szabályok bevezetését megelőzően ahhoz, hogy az albérletben, vagy bérelt ingatlanban élők bejelentkezzenek az ingatlanba, a tulajdonos külön engedélyére (aláírására) volt szükség. Ez a szabály a bérlők számára hátrányos volt, hiszen a tulajdonosok nagy része – hozzátesszük jogszerűtlenül – elutasította a lakcímlétesítésre irányuló kérést. 

A helyzet azonban március 1-jével megváltozott. Ezen a napon lépett ugyanis hatályba egy jogszabály-módosítás, amelynek köszönhetően a lakcímbejelentéshez a szállásadó (az a személy, aki jogosult a lakás használatát biztosítani) általi hozzájárulásra nincs szükség, ha a bejelentkező olyan érvényes - teljes bizonyító erejű magánokirattal vagy - közokirattal rendelkezik, amely a lakás használatára feljogosítja. Ebben az esetben az okiratot a lakcímbejelentő lappal együtt kell a járási hivatalnak benyújtani (a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény).

 

Teljes bizonyító erejű magánokirat az olyan okirat

  • amit a kiállító saját kezűleg írt és aláírt (ezt a lehetőséget azonban ennél az esetnél kizárhatjuk, hiszen gyakorlatilag lehetetlen, hogy egy kétoldalú (al)bérleti szerződést mindkét fél saját kezűleg írjon);  
  • amin két tanú aláírásával igazolja, hogy a kiállító az okiratot előttük írta alá, vagy aláírását előttük sajátkezű aláírásának ismerte el (ez esetben az okiraton a tanúk lakóhelyét (címét) is fel kell tüntetni);
  • amit ügyvéd ellenjegyzett;
  • amin a kiállító aláírása vagy kézjegye az okiraton bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van;
  • amit gazdálkodó szervezet üzleti körében állított ki, és amit szabályszerűen aláírtak.

 

Értelmezésünk szerint az albérleti szerződésünk egy példányával március 1-jétől – a tulajdonos külön engedélye nélkül – lakóhelyet és tartózkodási helyet is létesíthetünk az Okmányirodában. Nem árt továbbá tudni, hogy a fenti „törvény hatálya alá tartozó polgár köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a járási hivatalnál nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni.”

 

Ne feledjük, hogy a lakcímbejelentés nem csak jogunk, hanem kötelezettségünk is!

 

A polgár lakóhelye: annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él.
A polgár tartózkodási helye: annak a lakásnak a címe, ahol – lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül – három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik.

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 1787 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. március 14., csütörtök 07:57

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.