Fogyási rekordra készülnek Magyarországon

Írta: Kurucz Enikő 2017. szeptember 22., péntek 13:32
Értékelés:
(0 szavazat)

Félmillió magyart ösztönöznének a fogyásra a „Legfittebb Település” versenyben A nagy fogyás: életmódváltó példaképek kerestetnek!

Magyarország Európa legtúlsúlyosabb országa, évente több mint egymillió személy próbálkozik meg testsúlycsökkentéssel, de túlnyomó többségük nem tud tartós eredmény elérni. Ezen próbál egy teljesen új megközelítéssel segíteni a MediFitness™ Orvosi Diéta és Mozgásterápiás Team, a korábbi országos és Guinness rekordkísérletének továbbgondolása révén.

Tudományos bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a kedvezőtlen elhízási tendencia megállítható lenne a legnagyobb kockázatnak kitett 45-65 éves korosztály mozgásélményének életmódszintű javításával.

Az első – hivatalosan is országos rekorddá nyilvánított – csoport sikerére és tapasztalataira alapozva a MediFitness Team szakértői csapata a szakmai szervezetekkel együttműködve kidolgozta a Kistérségi Fittségi Programot. A team orvosi ellenőrzés alatt álló mozgásterápiás és diéta programot biztosít mindenkinek, akiket házi- vagy szakorvosuk résztvevőként benevez.

Dr. Englert Zoltán belgyógyász szakorvos, a program felelős vezetője elmondta, hogy a testsúlycsökkentéssel próbálkozók sikeres öt százalékának vannak közös vonásai, többek között a környezet számára való példamutatás elemi vágya.

„A romló statisztikák arra világítottak rá, hogy az eddigi módszerek nem kellően hatásosak. Muszáj új utakat találni! Nem kell és nem is lehet ’mindenkit’ egyszerre elérni, oktatni és motiválni – ehelyett keressünk példaképeket!"
"A rekordkísérlet fogadtatása és eredménye megmutatta, hogy az életmódváltó példaképek keresése és oktatása jó döntésnek bizonyult. Az igazán elkötelezett bűvös öt százalék országos szinten félmillió embert jelent, egy ilyen nagy közösség már valóban olyan véleményformáló hatással lenne, amely képes tömegeknek átadni a tudást és a lelkesedést – így akár népegészségügyi szinten is mérhető pozitív változásokat előidézni” – nyilatkozott a szakember.
A modell első állomása Budapest agglomerációs övezete és kistérségei lesznek. A „Legfittebb Település” háziverseny keretében a kistérségek akár egymással is vetélkedhetnek az elért mérési adatok alapján, az eredményekből pedig komplex statisztikák és tudományos publikációk is készülnek majd. 
A cél elérését a szakmai stáb térítésmentes szűrőprogramokkal, egészségügyi és fittségi mérésékkel, elemzéseken alapuló mozgásterápiás, diétás és stresszkezelő ajánlásokkal támogatja, de a helyi fitnesztermekkel való együttműködés részeként ingyenes belépőjegyeket is biztosítanak a résztvevőknek. A programról érdeklődni a www.medicalfitness.hu/kisprog honlapon lehet.

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 168 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. szeptember 22., péntek 13:46

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.