Ezt az 5 dolgot ne viseld a munkahelyeden

Írta: Kurucz Enikő 2017. december 20., szerda 09:36
Értékelés:
(0 szavazat)

Egy tipikus reggelen egy átlagos nő 14 percet tölt el azzal, hogy azon tűnődik, mit kéne felvennie. A férifaknál ez mindössze 9 perc.

Még az ezzel eltöltött idő ellenére sem vagyunk biztosak abban, hogy mi az a ruha, amit felvehetünk a munkahelyünkre. A brit irodai dolgozókkal elvégzett (50-50%-os felosztásban) felmérés azt mutatta, hogy a nők 9%-át küldték már haza munkából a főnökei a “nem megfelelő” öltözete miatt. A női munkavállalók 28%-a azt is állította, hogy nem kívánt megjegyzéseket kapott a megjelenését illetően.

A TotalJobs.com kutatása azt is kimutatta, hogy a nők 16%-a azt is állította, hogy feletteseik figyelmeztetik őket arra, hogy ne viseljenek “feltűnő” ruhát, míg 15%-uk úgy gondolta, hogy a munkahelyen nincs egyértelműen megszabva, hogy mi a kötelező viselet.

9% azt állította, hogy nem érdekli őket, hogy a menedzsment milyen öltözködési szokásokat szab meg. A tanulmány megállapította, hogy amikor viszont alulöltözöttek, slamposak voltak  a női dolgozók, akkor férfi kollégiáik többször megkérdezték tőlük, hogy fáradtak vagy betegek-e. A tanulmányban azt is megkérdezték a dolgozóktól, hogy szerintük melyek a legelfogadhatatlanabb viseletek munkában.

Íme a rangsor:


1. Rövidnadrág (57%)
2. Kapucnis pulóverek (52%)
3. Igénytelen, túl laza póló (48%)
4. Sapka ( 46%)
5. Flip-flop papucs (41%)

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 526 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. december 20., szerda 09:53

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akiket bizonyos országokból kitiltottak

    A legnehezebb dolog a világon híresnek lenni. A hírességek gyakran még könyveket is írnak, hogy elmondják, milyen nehéz az életük.

    Bővebben
  • Szülei le akarták beszélni a világsztárt, hogy színésznő legyen

    Ha a szüleire hallgat, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Suicide Squad – Az öngyilkos osztag) ma „rendes munkát” végezne,

    Bővebben
  • Golden Globe a #MeToo jegyében

    Az idei Golden Globe ünnepség jóval több volt, mint egy nagyszerű filmes díjátadó a Hollywoodban elterjedt szexuális zaklatási botrány miatt.

    Bővebben
  • Begorombult az Arany Glóbusz-díjas színésznő

    Agresszív lépéseket tesz Emily Blunt (Gideon lánya /Arany Glóbusz/, Az ördög Pradát visel /Arany Glóbus-jelölés/), hogy Hollywoodban a nők ugyanakkora

    Bővebben
  • Ezek Meghan Markle újévi fogadalmai

    Meghan Markle számára 2018 élete egyik legjelentősebb éve lesz. Az amerikai színésznő feleségül megy Harry herceghez, ami által a világ

    Bővebben
  • Matt Damon azt hitte, átverőshow-ban szerepel

    Amikor felkérték Matt Damont a Kicsinyítés című film főszerepére, gyanakodva sandított körül: a kamerákat kereste, mert azt hitte, át akarják

    Bővebben
  • Ezt kívánja a rajongóinak karácsonyra Király Viktor

    A népszerű énekes gőzerővel készül karácsonyi lemezbemutató koncertjére, de sűrű programjában sem feledkezett meg rajongóiról.

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.