Boldogtalan szeretők 5.

Írta: Rona Fire 2017. július 30., vasárnap 12:41
Értékelés:
(0 szavazat)

Pálma az íróasztalánál ücsörgött és Simon névjegyét forgatta a kezei között. Érzelmek hullámzottak a lelkében és képtelen volt elhatározni magát. Újra és újra összekeveredett benne a hűség, a szeretet, az állandó jó érzés, ami Frigyes mellett érte és a tomboló vágy, az izgatottság, a megmagyarázhatatlan kötelék, ami akkor erősödött fel, ha Simonra gondolt.

Feltört benne a vágy, hogy a férfié legyen újra, mégis, ahogy tegnap este szerették egymást Frigyessel, a férfi rajongása, odaadása folyton átbillentette a mérleg nyelvét. Igen, beláthatja, szexuálisan sosem fogja megkapni azt a férjétől, amit Simonnal megtapasztalt, de csupán ennyi értelme lenne egy évek óta jól működő kapcsolatnak? Hogy az első megingásnál, az első csábításnál mindent sutba dob és odaadja magát egy idegennek?

Pálma végül döntött, kettétépte a névjegyet, majd még egyszer félbe és bedobta a szemétkosárba, majd egy hatalmas sóhajjal próbált a munkájára koncentrálni. Kényszerítette magát, hogy Frigyesre gondoljon, ahogy a férfi finoman megcsókolta, levegőt kapkodva, szorosan ölelte magához, mint legdrágább kincsét. Pedig csak két napot volt távol. Nem is vacsoráztak, rögtön felmentek az emeletre és már a zuhany alatt belefogtak az üdvözlésbe. Frigyes a falhoz szorította, a forró vízcseppek versenyt száguldottak a testükben forrongó szenvedéllyel, ahogy Frigyes a mellére hajolt és Pálma akaratlanul is felnyögött.

Egy óvatlan, részeg pillanatra Simon arca úszott be, amikor ő csinálta, de aztán az asszony szándékosan megrázva a fejét kizárta azt a másikat a férjével való szeretkezésből. Közben Frigyes már a nyakát csókolgatta, a mellbimbóját becézgette, míg másik keze becsusszant Pálma éhes ölébe. Automatikusan megemelte a combját, hogy a férfi jobban hozzáférjen, megtámaszkodott a szemben lévő falon és így a férje könnyedén belé tudott hatolni. A testük újra egybefonódott, az ismerős mozdulatok lassan, de biztosan felkorbácsolták Pálmában a kéjt az orgazmus szintjére. Frigyes folyton az ajkát csókolta és szerelmes szavakat suttogott a fülébe, míg mind a ketten egyszerre nem kiáltottak fel és el nem élveztek.

Egy kis pihenő után kézen fogta a férjét és még mindig bűntudattól telve az ágyra húzta, egy második menetre. Frigyes szeme felvillant és boldog mosollyal vetette bele magát egy újabb szeretkezésbe. Pálma észrevette, hogy közben totál nem halad a munkájával, ezért mindkét férfit elhessegette és próbált dolgozni. Néhány óra múlva végzett, összepakolt és elköszönt a még mindig nagyon udvariasan viselkedő Mr. Dobostól. Pálma hálás volt a főnökének, hogy többet nem emlegette a hétvégén történteket, mert ő is szeretett volna róluk megfeledkezni. Kicsit fáradtan, de lelkesen mosolyogva indult hazafelé, előre örült a nyugodt estének, amit a férjével eltölthet. Megnéznek egy filmet, esznek valami könnyű vacsorát és remélhetőleg megint szeretkeznek egyet elalvás előtt.

Sok férfivel ellentétben, Frigyesnek nem volt olyan nagy igénye az ágyban, Pálma azonban mióta Simonnal lefeküdt éhesnek érezte magát minden pillanatban. Most is, már csak a férfi nevének említésére összehúzódtak az izmai és gyorsabban vette a levegőt. Egy pillanatra bánta, hogy eltépte a névjegyet, de újra győzött a józan ész. Megszaporázta a lépteit, szeretett volna már otthon lenni. Ha a férje lefoglalja, akkor nincs ideje azon gondolkozni, mi hiányzik a házasságából. És azt kinél találhatná meg. Hirtelen megszólalt a telefonja. Felemelkedett szemöldökkel vette tudomásul, hogy a főnöke az. Vajon mit akar?

- Igen, tessék, Pálma vagyok.
- Itt Dobos. Sajnálom, tudom, hogy már lejárt a munkaideje, de megkérhetném valamire? – Pálma bosszúsan sóhajtott egyet, de aztán a telefonba kedvesen szólt bele.
- Parancsoljon uram.
- Nos, a feleségemnek ma születésnapja van és én elfelejtettem elhozni a tortáját. Kérem, megtenné nekem, hogy elmegy érte a Cukorvirág cukrászdába és elhozza nekem ide, az irodába? – tudta, hogy nem mondhat nemet, de semmi kedve nem volt átmászni az egész városon.
Viszont, Mr. Dobos a főnöke, miért ne tehetne a kedvére, hisz Frigyes még biztosan nincs otthon.
- Igen, kérem mondja a címet – kapta elő gyorsan a határidő naplóját Pálma.
– Rendben, hamarosan ott leszek a tortával Mr. Dobos.
- Köszönöm, csak tegye le a recepción, hazafelé menet beugrok érte.

A hívás már meg is szakadt, Pálma pedig körülnézett, van-e taxiállomás a közelben. Mivel nem talált és az utcán sem tengtek túl, ezért inkább felpattant az épp közeledő villamosra, miközben a telefonján megnézte, hogy pontosan merre is van a cím. Meglepődésére, nem volt annyira messze, már néhány megálló után le is szállt, aztán csak gyalogolnia kellett még úgy száz métert. Amint beért az utcába, a Cukorvirág cégtáblája azonnal szemet szúrt. Tele volt gyönyörűen díszített margarétákkal, nefelejcsekkel, pipacsokkal, mintha igaziak lennének. Elmosolyodott és feljegyezte magának, hogy ezt a kedves helyet Frigyessel is meg kell látogatniuk egyszer. Hisz még az otthonukhoz is közel van.

Benyitott és abban a pillanatban kacagó csengőszó jelezte az új vevő érkezését. A leülős rész tömve volt, a pultnál azonban nem állt senki. Csak Simon. Azonnal megismerte a férfit, mielőtt az még megfordult volna. Első gondolata a menekülés volt, azonban nem tudná megmagyarázni a főnökének, ugyan miért késik a tortával. Így aztán megacélozta magát, vett egy mély levegőt és a pult felé indult. Nem, a férfi névjegyén nem volt rajta, hogy köze lenne a cukrászathoz bármi módon is. Persze – fintorodott el Pálma - lehet, hogy azt a névjegyet csak az ilyen kis kalandok számára csináltatta, mint én is. Eddigre azonban odaért és egyenesen Simon villámlóan zöld tekintetével találta magát szembe. A férfinek elakadt a lélegzete:

- Pálma! Te jó ég! – kiáltott fel, mire néhányan feléjük fordultak.
- Halkabban! Mi a fenét csinálsz te itt? – kérdezte a nő és most már kiengedte a dühét, amivel jól palástolta, milyen hatással van rá a férfi.
- Én mit keresek itt? És te? – Simon egyáltalán nem dühösnek látszott. Remegett a keze, de megragadta Pálmát és behúzta a pult és a konyha közti részbe, ahol senki nem láthatta őket.
- Mr. Dobos küldött. A tortáért. Fogalmam sem volt hogy…. – itt elhallgatott az asszony és csak nézett Simonra kétségbeesetten.

Tudta, érezte minden porcikájában, hogy nem fog tudni nemet mondani. Ha ez a férfi megérinti, akkor menten elolvad. Simon ezt észrevette és ragadozó módjára elmosolyodott.
- A lényeg, hogy itt vagy. – És már vonszolta is még egy kicsit beljebb. A konyhában senki sem volt, megragadta és felültette Pálmát az egyik előkészítő asztalra, a torták közé, és azonnal, vadászsólyom módjára hajolt rá a szájára. Nem tudott parancsolni magának, akarta ezt a nőt, mindenestől, abban a pillanatban, ahogy meglátta. Még sosem érzett így, de most nem is akart ezen filozofálni. Pálma engedelmesen viszonozta a csókot, belekapaszkodott a férfibe és élvezte, hogy megint szorosan hozzásimulhat. Simon keze elindult a nő melléről, becsúszott a bugyijába és a csiklóját kezdte izgatni. A feltörő halk sikolyokat egy-egy csókkal zárta le, közben pedig mozgatta az ujjait Pálma szemérmén. Ő megemelte egy kicsit a fenekét és tolta magát a férfi kezébe, mert annyira jó érzés volt, ahogy Simon kényezteti. Közben ő is próbált neki örömet szerezni, kigombolta az ingét és a mellbimbójára tapasztotta az ajkait.

 -Kicsim, a nadrágomba fogok elsülni! Ne csináld ezt! – rótta meg Simon, aki annyira örült annak, hogy Pálma újra a karjaiban van, hogy egyszerűen nem tudta fékezni magát.
- Hmmmm, akkor mindjárt kezdünk vele valamit – sutyorgott kacarászva Pálma.

Előhalászta a nadrágból a duzzadó szerszámot és húzogatni kezdte rajta a bőrt úgy, hogy közben a golyókat is meggyömöszölte, akárhányszor leért. Így, szorosan egymáshoz tapadva, belefeledkeztek a kéjbe, amit csak együtt élhettek át. Pálmát nem érdekelte, hogy várják, sem az, hogy egy félig-meddig nyilvános helyen adja oda magát egy még mindig idegen férfinek, aki valahogy mégis, már most is nagyon sokat jelentett neki. Simon sem volt józanabb, bármikor rájuk nyithattak a cukrászda elégedetlen vendégei, vagy a személyzetből valaki, de inkább vállalta a kellemetlen pillanatot, mint hogy elengedje Pálmát, míg az el nem élvezett. Egymás szájába nyöszörögtek, újra és újra szenvedélyes csókokat váltottak és simogatták egymást, ahol érték.

Végül Pálma nem bírta tovább, akarta magában a férfit, aki egy kicsit sem habozott. Egy jól irányzott mozdulattal felnyársalta Pálmát, belemarkolt a fenekébe és mélységesnél is mélyebbre húzta magába. Be kellett tapasztania a szájával a nő száját, hogy kéjük hangja ne áradjon ki az egész helyiségbe. Pálma beleharapott Simon alsó ajkába, beszívta, majd remegni kezdett és elélvezett. Simon sem várt tovább, úgy érezte, menten elég, ha nem olvadhat fel ebben a nőben. Zihálva szedték össze magukat és a bűntudat helyett csak érzékborzoló boldogságot éreztek.

Pálma rendbe szedte magát, Simon vigyorogva nézte ingének hiányos gombjait, aztán, mikor nagyjából úgy néztek ki, mintha mi sem történt volna, akkor kézen fogva az egyik hűtőhöz vezette a lányt. Jól esett mindkettejüknek a kiáramló hűvös, lehiggadtak tőle. Simon a nő kezébe adta a már bedobozolt tortát, a számlát is, majd egy aprócska csokis sütit nyomva a kezébe elköszönt tőle. Dolgoznia kellett, nagyon sokan vártak még kiszolgálásra. -Ez a tied, találkozunk még – súgta a lány fülébe, aki pirulva bólintott, aztán kisietett az üzletből. Tudta, tudta, hogy bánnia kéne, szégyellnie magát azért, amit tett, hogy hűtlen volt megint, de képtelen volt rá. Úgy érezte, kiegészült. Megtalálta élete hiányzó darabját.

Rona Fire regénye, a Switch a BOOK24 oldalán is elérhető!

A cikk tájékoztató jellegű, a megjelenése pillanatában fennálló aktuális helyzetet tükrözi, ezért az információ felhasználása előtt kérünk, tájékozódj hivatalos forrásból is.

Megjelent: 349 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. július 30., vasárnap 13:02

Tetszett a cikk? Köszönjük, ha megosztod!

Kultúr

  • 1
  • 2

Életmód

  • 1

Sors

  • A

    A "szűz királynő" szüzessége

    Erzsébet királynő különleges géneket örökölt. Nem csak uralkodásra, de szüleit tekintve, szerelemre is született, hiszen a világ egyik legizgalmasabb romantikus történetének gyümölcseként kódolva volt a nagy érzelmekre. Apja, VIII. Henrik, anyja Boleyn Anna volt, aki miatt Anglia királya nemcsak saját, de országa hivatalos vallását is Bővebben
  • 1

Kereső

Kövess minket

Videók

Rövid hírek

  • 10 celeb, akik idősebbek, mint gondolnád

    Hollywood tele van titkokkal. Elég, ha a nem régiben kirobbant szexuális zaklatás botrányra gondolunk, ami jó néhány olyan nagy nevet

    Bővebben
  • Melyik kedvenc hírességed lett 50 éves 2017-ben?

    A legtöbb embernek az 50. születésnap egy hatalmas fordulatot jelent az életében. Hiszen akárhogyan nézzük ez egy fél évszázad.

    Bővebben
  • 15 híresség, akik még viccesebbé tették a rajongói fotókat

    Azt mondják sosem kéne az ideáloddal találkoznod. A legtöbbször csalódnak az emberek, miután megtörténik a “nagy” találkozás, hiszen rájönnek, hogy

    Bővebben
  • Nyereményautója motiválta a Miss Balaton győztesét

    Rákos Lili fejére még augusztusban került fel a Miss Balaton koronája. A fiatal királynő most nyereményautóját is átvehette, ugyanis megszerezte

    Bővebben
  • Lilu saját websorozatával hódítja meg az online világot

    Lilu mindig is kereste az új kalandokat és kihívásokat. Szépségtippeket bemutató kisvideóit a Youtube-on láthatjuk november 9-től. Tévés fronton megannyi siker

    Bővebben
  • Ilyen volt a 2017-es MTV Europe Music Awards

    Egy pezsgő világváros, több ezer rajongó és Európa legrangosabb zenei díjátadója – óriási bulival ünnepelték a zeneipar legjobbjait vasárnap este

    Bővebben
  • 5 dolog, amit nem tudtál Hugh Hefnerről

    Hugh Hefner korszakalkotó tevékenysége nagy hatást gyakorolt az egész világra. Rengeteget tett hozzá, hogy megdőljenek a szexualitást övező tabuk, kiállt

    Bővebben
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • Most népszerű

Facebook

Bulvár

  • 1
  • 2
  • 3

Szerelem

  • 1
  • 2
  • 3

Ezotéria

  • 1
  • 2
  • 3

Világ

  • 1
  • 2
  • 3

Gyerek

  • 1
  • 2
  • 3

Könyv

  • 1
  • 2
  • 3

Életkor

Nőkorszak

Az általad kért lap felnőtt látogatóinknak szól.
Biztos, hogy meg szeretnéd nézni?

Nőkorszak

Az általad kért lap felnőtt látogatóinknak szól.
Biztos, hogy meg szeretnéd nézni?

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.